
Irány Ausztria
- 2007.05.15. 00:00
- FehervárAV19
Az Erste Bank Eishockey Liga keddi ülésén elfogadta az Alba Volán-FeVita indulási szándékát, és felvette klubunkat a mezőnybe!
Rendkívül izgalmas és érdekes szezonnak nézhetünk elébe, hiszen hétről-hétre bombaerős csapatok vendégeskednek majd Székesfehérváron. Soha ilyen nívós mezőnyben magyar klubcsapat még nem mérkőzött.
"A szakosztályvezetés nevében mondhatom, hogy úgy érezzük: a magyar jégkorong egy nagy lehetőséget kapott. Nem voltunk biztosak abban, hogy be tudunk kerülni a ligába, de sikerült. Az elkövetekezendő hetekben és hónapokban nagy összefogásra van szükség, hogy elő tudjuk teremteni az anyagi feltételeket, amelyeket vállaltunk. Emellett egy erős játékoskeret kialakítása is szükséges, amely méltó ellenfele lesz majd az ellenfeleinknek. A felkészülés kedden kezdődött, július elejéig folyamatosan tárgyalásban leszünk a játékosokkal. Sok-sok feladat és munka áll előttünk." - mondta honlapunknak id. Ocskay Gábor, szakosztály-igazgató.
Az osztrák élvonalban így most már tíz csapat játszik: hét hazai, két szlovén és egy magyar. A kiírás szerint hetente három mérkőzést vívnak a résztvevők.
Az Alba Volán indul a magyar bajnokságban és kupában is, viszont kihagyja az idén megnyert Interligát - már ha rendeznek ilyen sorozatot egyáltalán.
Természetesen honlapunk az elkövetkezendő napokban részletesen fogalkozik majd a témával, érdemes lesz tehát gyakran ellátogatni honlapunkra.