Innsbruckban folytathatják a jó sorozatot

  • 2018.11.03. 08:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvár AV19 a válogatott szünet előtt túrára indul Innsbruckba, illetve Bolzanoba. Elsőként a Cápák látják vendégül Hannu Järvenpää-éket.

Jól sikerült a múlt hétvége Kógerék számára, hiszen a ligában idén második csapatként tudták legyőzni a Vienna Capitalst. Egy nagyon izgalmas mérkőzésen, a második harmadban háromgólos vezetést szereztek, amit a bécsiek már nem tudtak megfordítani, így 4-3 győztek a fehérváriak. Vasárnap a Klagenfurt látta vendégül csapatunkat, ahol hosszabbításban hozták el a három pontot. A Fehérvár AV19 vezetőedzője így nyilatkozott a túra előtt: „Az utolsó két siker önbizalmat adott nekünk a hétvégi mérkőzésekhez. Mindkét alakulat nagyon erős, így a kezdő korongbedobástól kezdve koncentrálnunk kell.”

Az Innsbruck utóbbi négy mérkőzése felemásan alakult: a Znojmo és a Zágráb ellen nyerni tudtak, a Graz-cal és a Linz-cel szemben viszont alulmaradtak. A Cápák a közelmúltban megváltak védőjüktől, Jonathan Carlssontól. Norbert Ried a HC TWK Innsbruck vezetőségének tagja így nyilatkozott a történtekről: „Carlsson pozitív lendületet adott a csapatunknak, így nem volt könnyű döntés. A továbbiak remélhetőleg a nemrég visszatérő Sacha Guimondra fog vezető szerepet betölteni.”

A két együttes szomszéd a tabellán: a tiroliak 18 ponttal a kilencedik helyen, míg a fehérváriak 19 ponttal a nyolcadik helyet foglalják el. Az innsbrucki közönség gólgazdag mérkőzésre számíthat, hiszen mint a vendégek 59, míg a hazaiak 60 gólt kaptak eddig ebben a szezonban. A csapatok idén egyszer léptek egymás ellen jégre, ahol a ráadásban Erdélyéké lett a bónuszpont, az örökmérleg is a magyaroknak kedvez, hiszen 43 mérkőzésből 24-szer ők ünnepelhettek.

 A túra előtt a Klagenfurt ellen duplázó Stipsicz Bence, illetve Szabó Krisztán latolgatta az esélyeket:

Az összecsapás 17:30-kor kezdődik.