Ifjúsági bajnokság: az SC Csíkszereda ellen rajtolunk

  • 2009.09.01. 19:37
  • FehervárAV19
A juniorok után következzenek az ifik, vagyis az U18-as bajnokság bemutatása. Már csak azért is, mert a szezon két nap múlva, szeptember 4-én rajtol, igaz, a Volán fiataljai csak később kapcsolódnak be a küzdelmekbe.
 
Az ifjúsági bajnokság az eredeti tervek szerint szeptember 4-én veszi kezdetét, méghozzá hét csapat részvételével: Sapa Fehérvár AV 19, Debrecen, Dunaferr, Miskolc, Stars, Újpest, SC Csíkszereda.
Az alapszakasz során – amely a szeptember eleji kezdéstől január 16-ig tart - a csapatok 12 mérkőzést játszanak – vagyis egy teljes kört, oda-visszavágós rendszerben -, majd ezt követően a három legjobb bónuszpontokat kap: az első helyezett hármat, a második kettőt, a harmadik egyet. Ezt viszik a bajnokság középszakaszába, az eredményeiket nem, így az első kör után a három legjobb a bónuszpontoknak köszönhetően jut némi előnyhöz.
A középszakaszban szintén rendeznek egy teljes kört, de már nem mind a hét résztvevő játszik egymással, ugyanis felső- és alsóházra oszlik a mezőny: az első négy küzd a döntőbe jutásért, az 5-7. helyezett pedig maximum az ötödik pozícióért.
Az aranyéremért a döntős csapatok három nyert összecsapásig vívnak, a bronzért elég két siker is.
Fontos, hogy a juniorokhoz hasonlóan itt sincs döntetlen, a győztesek és a vesztesek kilétéről hosszabbítás, s esetleg büntetők döntenek majd.
Az ifjúsági bajnokságban az 1992. január 1. és az 1993. december 31. között születettek vehetnek részt, a serdülő korosztályú játékosok korlátlanul feljátszhatnak.
Az ifi bajnokság idei velejárója - minderről a jegkorong.blog.hu is beszámol -, hogy az SC Csíkszereda a hazai mérkőzéseit is idegenben játssza le, vagyis a honi csapatok nem utaznak Erdélybe.
S ha már az ifjúsági bajnokságról beszélünk, meg kell említenünk, hogy az Alba Volán tehetségei tavaly is nagyszerűen szerepeltek a sorozatban, hiszen a döntőbe jutottak, ahol a három nyert mérkőzésig tartó küzdelemben nagy csatára késztették a végül aranyérmes Dunaferrt. Mögöttük az Újpest, Miskolc, MAC Népstadion végzett. Meretei Márkó pedig az egész ifi bajnokság hatodik legponterősebb – 19 meccsen 20 gól, 11 gólpassz – játékosának bizonyult.
A Sapa Fehérvár AV 19 ifjúsági csapatának 2009-2010-es komplett menetrendje:
2009.09.26 szombat SAPA Fehérvár AV 19 - SC Csíkszereda Székesfehérvár
2009.10.03 szombat SAPA Fehérvár AV 19 - Bp. Sztárok SE Székesfehérvár
2009.10.09 péntek SC Csíkszereda - SAPA Fehérvár AV 19 Székesfehérvár
2009.10.10 szombat SAPA Fehérvár AV 19 - Miskolci JJSE Székesfehérvár
2009.10.17 szombat Debreceni HK - SAPA Fehérvár AV 19 Debrecen
2009.11.14 szombat UTE-MAC - SAPA Fehérvár AV 19 Újpesti Jégcsarnok
2009.11.21 szombat SAPA Fehérvár AV 19 - Dunaferr SE Székesfehérvár
2009.12.05 szombat Bp. Sztárok SE - SAPA Fehérvár AV 19 IceCenter
2009.12.12 szombat Miskolci JJSE - SAPA Fehérvár AV 19 Miskolci Jégcsarnok
2009.12.19 szombat SAPA Fehérvár AV 19 - Debreceni HK Székesfehérvár
2010.01.09 szombat SAPA Fehérvár AV 19 - UTE-MAC Székesfehérvár
2010.01.16 szombat Dunaferr SE - SAPA Fehérvár AV 19 Dunaújváros

AG