Idén is megrendezték az ÖsszetarTÓ futást

  • 2019.06.05. 10:00
  • szekesfehervar.hu
Hetedik alkalommal rendezték meg az ÖsszetarTÓ futást a Csónakázó-tó körül, csatlakozva a Nemzeti Összetartozás Napjához. A program célja idén is az volt, hogy közelebb hozzák egymáshoz a fogyatékkal élő és az egészséges gyerekeket, felnőtteket. Neves fehérvári sportklubok, egyesületek csatlakoztak a futáshoz, így közel négyszázan kerülték meg a tavat. 

Az ÖsszetarTÓ csapat-váltófutás a város népszerű, érzékenyítő sporteseménye, amely idén is mintegy 400 embert mozgatott meg. A 11 fehérvári általános iskolából nevező diákok, valamint az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI tanulói és a Szent Kristóf Ház, az Autizmus Klub, az FMISZI Polgárdi Ápoló és Gondozó Otthon, valamint a várpalotai Bóbita-ház gondozottjai Szabados Anetta futónagykövettel közösen melegítettek be a futás előtt.

Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszöntötte a sportesemény résztvevőit. Köszönetet mondott a szervezőknek, a résztvevőknek, a támogatóknak, hogy évről évre hatalmas lelkesedéssel rendezik meg ezt az eseményt. Az épek és sérültek közös futása a nemzeti összetartozás napján jól jelképezi azt, hogy mi mind egyformák vagyunk, osztotta meg gondolatait a tanácsnok.

Az ÖsszetarTÓ futás galériája:

A verseny szervezői ezt követően kiosztották azokat a szalagokat, amelyeket a nevező gyermekek váltó csapatokba osztva a Fehérvár AV19 jégkorongozóival, a MOL VIDI utánpótláscsapatának tagjaival, az Alba Fehérvár Kézilabda Club ifi kézilabdásaival, az Alba Triatlon SE versenyzőivel, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia utánpótlás-csapatának, valamint a Videoton Boksz Klub tagjainak és az EMERSON cég képviselőivel közösen fogva futották körbe a Csónakázó-tavat.

A célegyenesben hatalmas taps fogadta a befutókat, majd a résztvevőknek az ajándékokat dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át, aki örömét fejezte ki, hogy a Nemzeti Összetartozás Napjának számos eseménye közül két kiemelkedő is a gyerekekről szól. Az ÖsszetarTÓ futás résztvevői kipirult arccal, kezükben a jól megérdemelt jutalommal, örömmel tértek haza.