
Idegenbeli gólparádéval kezdtek juniorjaink
- 2009.09.15. 19:57
- FehervárAV19
A Sapa Fehérvár AV19 juniorcsapata nem akárhogy kezdte a bajnokságot: valósággal leiskolázta neves ellenfelét, miután a Dunaferr SE otthonában 8-1-re győztek Kóger István tanítványai.
DUNAFERR SE - SAPA FEHÉRVÁR AV 19 1-8 (0-1, 1-3, 0-4)
A Sapa Fehérvár AV19 juniorcsapata az elejétől a végéig uralta a Dunaferr elleni idegenbeli idénynyitó mérkőzést. A fehérvári fiatalok állva hagyták ellenfelüket, esélyt sem adtak nekik. Kóger István négy teljes sorral küldte harcba csapatát, és mindegyik alakulat kiemelkedőt nyújtott. Számos elsőéves ifjúsági korosztályú hokis is pályára lépett, és ragyogóan játszottak ők is. A tapasztaltabbak, mint Hajós Roland vagy Tóth Adrián, pedig ponterős játékkal járultak hozzá az eredményességhez. Minden dicséretet megérdemelnek a fiúk, reméljük sikerül állandósítani a hozzáállást és a versenyformát. Bár természetesen csapatunk valamennyi játékosa nagyszerűen játszott, azért is szólunk külön a „miskolci különítményről”, mert ők nem csak a borsodi együttes színeiben a MOL Ligában, hanem itt is kitesznek magukért. Közülük a védő Hetényi Péter egy góllal, Tóth Adrián három góllal és egy gólpasszal, Hajós Roland pedig két góllal és négy gólpasszal járult hozzá a fölényes győzelemhez.
Dunaújváros, 100 néző, vezette: Varjú, Wolf, Abonyi.
DUNAFERR SE: Sonkoly (kapus) – Vincze, Orbán, Varga A., Varga G., Nagy, Kiss R., Szilágyi, Komáromi, Kis, Győri, Wittmann, Virág T., Bogó, Rosztocsil, Magosi, Selmeci, Papp, Kiss D. Vezetőedző: Babic Vladimir
DUNAFERR SE: Sonkoly (kapus) – Vincze, Orbán, Varga A., Varga G., Nagy, Kiss R., Szilágyi, Komáromi, Kis, Győri, Wittmann, Virág T., Bogó, Rosztocsil, Magosi, Selmeci, Papp, Kiss D. Vezetőedző: Babic Vladimir
SAPA FEHÉRVÁR AV 19: Bálizs (kapus) – Balogh, Ozsváth, Hajós, Reiter, Somos, Galsi, Kelemen, Farkas, Hegedüs, Bíró, Hetényi P., Tóth A., Dósa, Árkovics, Szabó, Maklári, Bendi, Soltész, Horváth D., Tóth G. Vezetőedző: Kóger István.
Kiállítások: 14 ill. 24 perc
Gólszerzők:
01:40 0:1 Sapa Fehérvár AV19 gól: Tóth Adrián (Hajós Roland, Hetényi Péter)
25:30 0:2 Sapa Fehérvár AV19 gól: Tóth Gergő (Farkas Tamás, Reiter Richárd)
29:10 0:3 Sapa Fehérvár AV19 gól: Tóth Adrián (Hajós Roland, Szabó András)
33:36 1:3 Dunaferr SE gól: Varga Arnold (Wittmann Tamás)
35:32 1:4 Sapa Fehérvár AV19 gól: Hajós Roland (Tóth Adrián)
42:33 1:5 Sapa Fehérvár AV19 gól: Balogh Bálint (Farkas Tamás)
50:45 1:6 Sapa Fehérvár AV19 gól: Tóth Adrián (Hajós Roland, Szabó András)
53:54 1:7 Sapa Fehérvár AV19 gól: Hetényi Péter (Hajós Roland)
57:22 1:8 Sapa Fehérvár AV19 gól: Hajós Roland
A meccs legjobbja, Hajós Roland: "Örülök a győzelemnek, csapatmunka volt, kiegészülve jó kapusteljesítménnyel. Felőröltük az ellenfelünket, reméljük minden meccsen sikerül ezt hozni."
A juniorbajnokság tehát ezzel az összecsapással kezdetét vette; a mai napon viszont nem rendeztek több mérkőzést. Mivel a sorozat hivatalos játéknapja a kedd, így a következő héten folytatódik a pontvadászat, az alábbi párosításokkal:
Sapa Fehérvár AV19 - Crvena Zvezda
Újpesti TE - Dunaferr SE
KCS-AG
KCS-AG