Hosszabbításos vereség az olaszoktól

  • 2019.02.09. 18:48
  • Fehérvárav19
Hatvan percig nem született gól a bledi Négy Nemzet Tornája utolsó napján, aztán a ráadásban az ellenfél talált be. A Fehérvár AV19 és a Fehérvári Titánok csapatát szombat este Szita Donát, Mihály Ákos, Kiss Patrik, Szabó Bence, Kiss Roland és Imre Patrik képviselte. 

Az edzői stáb döntése értelmében az utolsó mérkőzésre Miskolczi Márk, Nagy Gergő, Scott Macaulay és Garát Zsombor visszakerült a csapatba. Kihagyta a találkozót Szaller Márk, Láday Tamás, Benk András, Sárpátki Tamás, Reisz Áron és Terbócs István. Rajna Miklós volt a kezdőkapus, míg Kiss Bence a tartalék. A csütörtöki meccshez hasonlóan Nagy Gergő volt a csapatkapitány, Miskolczi és Garát pedig a két helyettes.

Mindkét együttes aktívan kezdett, és már az első percekben sok volt a lövés. Az olaszok játszhattak először emberelőnyben, de nem tudták ezt kihasználni. Nem sokkal később a mieink is fórban támadhattak, és szépen járatták a korongot, ám komoly lövés nélkül ért véget a két perc. Az iram nem csökkent a folytatásban sem. A magyar válogatott még egyszer támadhatott emberelőnyben, gól azonban ezúttal sem született.

A második harmad első perceiben a magyar válogatott került ziccerbe, Nagy Gergő adta középre a korongot Németh Attilának a kapu elé, de nem sikerült betalálni. A következő cserében több lövéssel is megkínálták az olasz kapust a mieink, aztán fórból sem jött össze a vezetés. Az olaszoknak is akadtak helyzeteik, ám Rajna is nagyszerűen védett. Az ellenfél átvette a kezdeményezést, és beszorult harmadába a magyar csapat, ám sikerült ezt az időszakot is túlélni. Szita Donátnak volt még egy veszélyes lövése, amely a kapus kesztyűjéről perdült fölé. A harmad végén két hátrányt is kivédekezett a magyar válogatott.

A harmadik játékrész úgy kezdődött, ahogy a második véget ért: magyar kiállítással. A védekezésre továbbra sem lehetett panasz, így ezt is kihúzta a csapat. Aztán fordult a kocka, a mieink játszhattak fórban, ám ezúttal sem sikerült értékesíteni a lehetőséget. A harmad feléhez közeledve a magyar csapat kerekedett felül, és többet folyt a játék az ellenfél harmadában. Egy kettő az egy elleni támadás végén Becze Tihamér lőtt, de az olasz kapus a helyén volt. A hajrában sem vettek vissza a csapatok, ám hiába a sok helyzet, gól nem született.

A hosszabbítás is hasonlóan alakult, oda-vissza játékkal, aztán a 3. percben az olaszok szerezték meg a győztes találatot.

Az összeállítás:

Németh, Nagy, Becze
Odnoga, Horváth, Vincze
Kiss P., Miskolczi, Szita
Pavuk, Mihály

Szabó, Macaulay
Garát, Fejes
Vokla, Kiss R.
Jászai, Imre

Rajna (Kiss B.)

Kimaradt: Láday, Szaller, Benk, Reisz, Sárpátki, Terbócs

Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség