Hazai pályán bizonyíthatnak

  • 2019.10.20. 11:59
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 számára hazai pályán folytatódik a bajnokság. A Vienna Capitals elleni találkozó 17:30-kor kezdődik és a Digi Sport élőben közvetíti.

Második alkalommal találkozik egymással a Hydro Fehérvár AV19 és a Vienna Capitals. A szezon első összecsapásán Bécsben magabiztos hazai sikerül született, a sárgamezesek 6-1-re múlták felül Kógeréket. A tabellamásodik bécsiek remek formában vannak azóta is, a legutóbbi hét találkozóból hatszor hagyták el győztesen a jeget, ráadásul a legutóbbi három idegenbeli találkozón is a Capitals kapta a pontokat. Pénteken pedig, az osztrák fővárosban az 500. hazai mérkőzésen magabiztosan győzték le az Innsbruck együttesét.

Három hazai győzelmet három vereség követett az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, hat nulla pontos összecsapás után azonban pénteken, éppen a Salzburg otthonában győzött újra a magyar EBEL-együttes. Csapatunk jelenleg a tabella kilencedik helyén áll, hét ponttal a biztos rájátszást érő ötödik helyről, a második helyen álló bécsiek hátránya viszont csupán két pont a Salzburggal szemben.

A sikerek ellenére Dave Cameron nem maradéktalanul elégedett a gárda teljesítményével: „Remélem, hogy a csapatom tanul az előző mérkőzésből. Ilyen teljesítmény, mint amit az Innsbruck ellen láttunk, nem mindig fog győzelmet eredményezni. Ha csapatként nem száz százalékot nyújtunk egy találkozó során, ez gyorsan visszaüthet. Ryan Zapolski vezényletével azonban elkerültük a kudarcot, a csapat azonban nem veheti félvállról a pénteki játékot”  - méltatlankodott a bécsiek vezetőedzője. Mario Fischer, a vendégek támadója is úgy látja, sokkal több van együttesében: „Bár győztünk, nem az történt a jégen, mint amit elterveztünk. Ez most önkritikusnak hangzik, de ez csak azért van, mert tudjuk, sokkal több van a csapatban. A Fehérvár legyőzte a Salzburgot, és a legutóbbi találkozónkon sem voltak könnyű ellenfél. A magyaroknak vannak olyan játékosaik, akik igazán gólérzékenyek. Csapaként kell készen állnunk már az első korongbedobástól, és jelentős javulást kell mutatnunk az Innsbruck elleni mérkőzéshez képest.” 

Az összecsapás előtt csapatunk vezetőedzője, valamint Timotej Sille és Reisz Áron beszéltek az ellenfélről.