Hárommeccses hétvége

  • 2019.11.22. 12:00
  • Fehérvárav19
Ifjúsági csapatunk három nap alatt három mérkőzést játszik. A várakozásokról Nagy András vezetőedzőt kérdeztük.

Ifjúsági csapatunk Develeopment Weekend-en szerepel a hétvégén, ahol a Salzburg, az Okanagan és a tavalyi ezüstérmes Klagenfurt együttese lesznek az ellenfelek. Nagy András vezetőedző elsőként az előttük álló megmérettetésekről beszélt, majd szót ejtett az U18-asoknál játszó serdülő korú játékosokról és a kapusposzton történt változásról is: „A következő három meccsen azzal a csapattal szerepelünk, aki a szezon eddigi időszakában együtt játszott. Reméljük, hogy az Újpest elleni mérkőzéssel kijöttünk a gödörből és az ott mutatott játékot tudjuk majd játszani. Idén még nem találkoztunk egyik osztrák ellenféllel sem, igazi erőpróba lesz ez számunkra. A KAC a listavezető, tavaly velük játszottuk a döntőt. Győzelem a cél mindhárom mérkőzésen és napról napra jobb formát mutatni. A fiatalok közül mindenki dicsérettel tért haza a válogatottól, nagyot léptek előre a srácok. A csapatba is beilleszkedtek, jól hozzák a játékot, amit elvárunk tőlük. AZ UTE ellen volt pár 2005-ös játékos is, ők is bármikor megállják helyüket az ifiben. Nem félek attól, hogyha jégre küldöm őket, akkor bármi baj történik, megbízhatóak, védekezésben és támadásban is azt nyújtják, amit kell. Úgy érzem, hogy nagyjából mindenki megtalálta a csapatban a helyét, pár olyan srác van, akiket cserélgetünk, de ez benne van a pakliban. Ebben a korosztályban már csak finomítani tudunk a posztokon és a játékon. Kapusposzton történt változás, de nem törtünk össze, dolgozunk tovább, sikerült megoldást találni, jelen pillanatban az Oláh-Csibi párossal szerepelünk, bízunk benne, hogy sikerül egy ifjúsági korú kapust hozni, de ez még a jövő zenéje.”