Harcban a kölykök és az előkészítők

  • 2008.09.26. 09:48
  • FehervárAV19

A hétvégén két korosztályos csapatunk lép jégre: a kölyökcsapat 27-én – szombaton – 12.30 órakor az Újpestet fogadja, míg az előkészítők egy nappal később, vasárnap 14.30-kor a Győri ETO-t látják vendégül.

Nagyszerűen szerepelnek eddig az Alba Volán utánpótláscsapatai, hiszen a különböző bajnokságokban induló együtteseink mindegyike veretlen.
Csak a történeti hűség kedvéért, érdemes átfutni a kék-fehérek idei utánpótlás eredményein, már csak azért is, mert valamennyi csapatunk győztesen hagyta el a játékteret.
Az ifjúsági csapat egy mérkőzésen van túl, a MAC Népstadion 5-0-s legyőzése igazán dicséretes teljesítmény.
Az ifik legközelebb október 4-én az Újpest ellen játszanak – Székesfehérváron.
A serdülők már három összecsapáson is túl vannak, a Debrecent 4-2-re, a MAC Népstadiont 6-3-ra, míg a Miskolcot 6-1-re verték.
Október 9-én, 16.30-kor az SC Csíkszereda lesz a következő ellenfél.
A kölyök csapat a MAC Népstadion B ellen aratott 21-0-s győzelmet, s ezt a sikert aligha kell magyarázni…
Holnap 12.30-kor itt az újabb feladat: az Újpest ellen is győzni kell, ami nyilván nem lesz könnyű, mert a lila-fehérek az első játéknapon 7-4-re kikaptak a Dunaferrtől.
Előkészítő csapatunk is megkezdi a szezont, ők vasárnap 14.30-tól a Győri ETO ellen játszanak Székesfehérváron.

AG