
Hamarosan indul a felkészülés
- 2006.05.20. 00:00
- FehervárAV19
A jövő héten kezdődi meg a felkészülését az Alba Volán-FeVita az új szezonra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmi nem történt volna az elmúlt egy hónapban a klub háza táján.
Mint arról beszámoltunk, Karel Dvorak személyében új edzője van az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapatának. Az 55 éves szakember a cseh élvonal alapszakaszának győztes együttesénél, a Liberecnél volt pályaedző az előző szezonban. "Amikor biztossá vált, hogy új edzővel vágunk neki a következő idénynek, felvettük a kapcsolatot számos mendzserirodával. Így több edző is a látókörünkbe került, végül aztán a személyes tárgyalások során őrá esett a választásunk." - avatott be minket a kulisszatitkokba id. Ocskay Gábor, az Alba Volán-FeVita szakosztály-igazgatója. "A szakemberrel 1+1 éves szerződést kötöttünk. A céljaink nem változnak az új szezonban sem, sőt, tovább bővülnek. A bajnokságokban való eredményes szereplés mellett meg kell kezdődnie a csapat szerkezeti átalakításának, 4-5 fiatal játékos beépítésének. Első lépésben természetesen az edzéseken, később pedig fokozatosan a mérkőzéseken is."
Kétfrontos harc lesz tehát, egyszerre kell sikeresnek lenni a versenysorozatokban, és rutinnal felvértezni a tehetségeket. "Ez nem lesz egyszerű feladat." - ismerte el id. Ocskay Gábor. "A játékoskeret kialakítása jelenleg is zajlik. Új edzőnk rengeteg DVD-t kapott a csapat tavalyi mérkőzéseivel, jelenleg is ezeket elemzi. A következtetések levonása után dönt majd arról, hogy a szerződéssel rendelkező játékosok, vagyis a csapat gerince mellett kire számít a jövőben is. Ez igaz a magyar és a külföldi játékosokra egyaránt. Az biztosnak látszik, hogy a csapat játéka új stílust fog követni, a cseh iskola teljesen más, mint a kanadai. Ugyanakkor a cseh válogatott évek, évtizedek óta a világbajnokságok meghatározó szereplője, a bajnokságuk a világ legerősebbjei között van, így minden bizonnyal nálunk is eredményes lesz ez a fajta játékfelfogás. Az Alba Volán-FeVita az elmúlt évtizedben sokféle hokiiskolát játszott már, oroszt, szlovákot, kanadait. Ami viszont közös volt, az hogy a szakma legjobbajai tanították meg a játékosainknak ezeket a stílusokat, nagy sikerrel. Dvorak minden bizonnyal nem lesz kivétel ezalól."
Sok pletyka kering arról, hogy milyen szereplőkkel indul útjára a magyar bajnokság, illetve mi lesz az Interligával. "Valóban többféle elképzelés merült fel. Érdeklődtünk például az osztrák ligánál, hogy milyen feltételek mellett indulhatnánk az ő versenysorozatukban, ám meglehetősen alacsony fogadókészségre találtunk. A lengyelek felvetették egy lengyel-magyar közös bajnokság gondolatát. Valószínűnek látszik ugyanakkor, hogy az Interliga tovább él, hiszen a Jesenice kiválásával a többi szlovén csapat is nagyon aggódik a saját jövőjéért, nekik is fontos ez a versenysorozat. De nem elképzelhetetlen az sem, hogy a magyar bajnokságban a Volán és az UTE a junior csapatát is a felnőttek mezőnyében indítsa. Egyszóval minden nagyon képlékeny, a világbajnokság lezárultával számos külföldi szövetségben tisztújítás van, nem lehet még tudni, milyen koncepció mellé állnak az új vezetők."
A különféle bajnokságok mellett az elmúlt két évben Európa egyik legrangosabb jégkorongtornájának is Székesfehérvár volt a házigazdája. Ennek kapcsán is szolgált érdekességgel szakosztály-igazgatónk: "Az idei és a tavalyi évben osztatlan sikert aratott a Kontinentális Kupa döntő a közönség, a szponzorok és az IIHF illetékesei körében. Erre alapozva gondoltunk egy merészet, és idén is beadtuk a jelentkezésünket a négyes döntő megrendezésére. Információink szerint a lettek és szlovének is jelezték rendezési szándékukat, a döntés az IIHF kezében van, júniusban dől majd el a helyszín."