Gyenge játék, de újabb győzelem

  • 2008.09.09. 21:50
  • FehervárAV19

Az Alba Volán visszafogott teljesítménnyel rukkolt elő kedden este, de így is három góllal legyőzte a formálódó Újpestet. Nathan Martz két góllal mutatkozott be.

Alba Volán - Újpesti TE 6-3 (1-0, 1-2, 4-1)
Székesfehérvár, 400 néző, vezette: Árkovics, Stadler, Márkus.
Alba Volán: Hetényi - Fekti, Horváth, Tóth, Hegyi, Martz, Forsíth, Fodor, Ocskay, Sofron, Kovács, Jackson, Palkovics, Tokaji, Byström, Fekete, Ondrejcik, Jobb, Vaszjunyin, Nagy. Vezetőedző: Ted Sator.
UTE: Palko - Hüffner, Kordisz, Borbás, Horváth D., Michalek, Markó, Szepessy, Jankovics, Virág, Dubek, Németh Á., Zlocha, Berta, Strausz, Hamati, Roczanov, Kadlubiak, Rafaj, Sikorcin, Rufus, Nemcak (kapus). Vezetőedző: Pék György.

Igencsak megkevert sorokkal kezdett a Volán, Sator mester próbálgatta az össezállítást. Rögtön az első percben vezethettünk volna, de Jackson a kapuvasat találta el. A 6. percben viszont egy késleltetett kiállítás alatt Nagy adta fel a korongot a kapu mögül Sofronnak, aki nem hibázott. (1-0) Meddő mezőnyfölényben volt a Volán, de igazi nagy helyzetet nem tudtunk kialakítani, pedig kétszer is emberelőnyben voltunk. Aztán Fekti kiállításánál gyakorolhattunk a hátrányok kivédekezését, majd az utolsó másfél percre újból mi voltunk többen, de az állás nem változott.
A második játékrész első percében ismét kapuvasat láthatunk, ezúttal Palkovics volt peches. Majd a 24. percben mintha gólt szerzett volna az UTE, de a játékvezető nem adta meg a találatot. Pár másodperc múlva már azonban nem volt mese: egy buli után Berta egyenlített. Kettős emberhátrányba került kisvártatva a Volán, de kivédekeztük. Majd az indulatoké lett a főszerep, Martz és Kadlubiak akaszkodott össze, előbbi 2 percet, utóbbi 2+2-t kapott. A fórt ismét kihagytuk. A meccs derekán kapust cserélt az UTE, igaz Juraj Nemcak mintha színvak lett volna: a lilában játszó UTÉ-ba fehér mezben szándékozott beállni. Természetesen nem engedte a játékvezető, át kellett öltöznie. A másfél percig tartó műveletért két perces, játék késleltetése büntetést is ki lehetett volna osztani, de Árkovics megkegyelmezett a figyelmetlen hálóőrnek. A harmad vége is eseménydús volt: a 38. percben Martz megszerezte első gólját Volán-mezben, egy buli utáni korongjáratást követően elé került a korong, és középről higgadtan bevarrta. (2-1). Ám a 40. percben az ex-Volános Németh Ádám kiegyenlítette az állást közelről, így meglepetésre 2-2-vel mehettek pihenni a csapatok. Mitagadás, a Volán nem játszott jól,  emberelőnyben keveset lőttünk kapura, és a helyzetek gólra váltásával is gondok akadtak.
A befejező húsz perc rémálomszerűen indult: Jackson az első harmadban összeszedett szemsérülése miatt nem folytathatta a játékot, Martzet kiállították, Dubek révén pedig az UTE vezetéshez jutott. (2-3) Kissé rákapcsolt a Volán, és a fáradó Újpest egyre többet szabálytalankodott. Feljavult az emberelőnyös játékunk, és ez gólokban is megmutatkozott. Előbb Palkovics lőtte ki a hosszú felsőt csodás csuklómozdulattal (3-3), majd Vaszjunyin piszkált bele Horváth kapu elé lőtt korongjába (4-3), egy perc múlva pedig Ocskay zárt le egy gyors kombinációt (5-3) - három emberelőnyös góllal megfordítottuk a meccset és el is húztunk. Az 53. percben Kovács iramodott meg, majd Martzhoz játszott, aki balról laposan belőtte csapata hatodik, önmaga második gólját. (6-3) A folytatásban is sikerült kecsegtető helyzeteket kialakítani, de Fekete az üres kapu torkában hibázott. Ki kell emelni Nemcak kapus teljesítményét, aki egészen elképesztő bravúrokkal akadályozta meg a további Volán-gólokat. Maradt a 6-3, folytatás pénteken, Bécsben a Vienna Capitals ellen.

Mestermérleg, Ted Sator: Egyáltalán nem vagyok elégedett a látottakkal. A csapatom nem volt fejben kész a játékra, nincs mentség arra, hogy a harmadik harmad elején 3-2-re vezetett az Újpest. A mérkőzést megnyertük, de rendkívül frusztráló, hogy megannyi kapura lövésünk dacára csak 1-0-ra vezettünk az első húsz perc után. Az EBEL-ben nagyon nehéz meccseink lesznek, és ezek sikeres megvívásához gólra kell tudnunk váltani a helyzeteinket. A mai mérkőzés tanulsága? Rá kell ébrednie a srácoknak arra, hogy minden mérkőzésen, minden ellenfél ellen késznek kell lenni a játékra. A meccs elején az ellenfél keményebben, harcosabban játszott nálunk, ennek kapcsán nincs az a kifogás, ami elfogadható volna.