"Fontos, hogy türelmesek legyünk"

  • 2023.09.01. 22:28
  • Fehérvárav19

Így látta az Érsekújvár elleni mérkőzést csapatunk vezetőedzője.

Mestermérleg, Kiss Dávid: Jól kezdtük a mérkőzést, egyenlő létszámnál rengeteg jó helyzetet alakítottunk ki, nálunk volt a korong, jó ütemben cseréltünk. Az volt a célunk, hogy gyakoroljuk a sorcserét úgy, hogy végig nálunk van a korong és ezáltal a következő egységet egy sikeres cserére készítsük fel. Jól akartunk forgatni, elhozni a támadó harmadbeli bulikat, megtartani a korongot és gyors cserékkel aktívak akartunk maradni a jégen. Sajnos aztán egy eladott korongból gólt kaptunk, majd egy kettős előnyben újra betaláltak és a kiegészülés előtt még egyszer. Úgy látom, az egyenlő létszámos játékunk alapján nem érdemeltük meg a három gólt, de a fegyelmezetlenségeink gyorsan visszaköszöntek. A második harmad előtt beszélgettünk az öltözőben és ez eredményre vezetett: keményebben dolgoztunk mind az ellenfelünk, sorra alakítottuk ki a helyzeteinket, és fel is tudtunk zárkózni. A végén a kapust is lehoztuk, de sajnos nem tudtunk betalálni, úgy tűnik, a góllövéssel még mindig kicsit hadilábon állunk. A mérkőzés egészét nézve ki kell emelnem a negyedik sorunkat, akik nagy energiát mozgattak ma meg és a kapusunkat, aki meccsben tartott bennünket. Természetesen tudom, hogy a csapatunkat az eredmények alapján ítélik meg, de a mostani időszakban fontos, hogy türelmesek legyünk, hiszen most minden mérkőzésből, a vereségekből is tanulunk és sokat beszélünk a srácoknak arról, mit kell végrehajtaniuk majd élesben, a bajnokságban, ezeket pedig egyre jobban viszont is látjuk.