
Fölényes gyôzelem a svédek ellen Lengyelországban
- 2008.08.28. 19:56
- FehervárAV19
Remekül folytatta szereplését az Alba Volán Sosnowiecben, a svéd harmadosztályú ellenfele ellen négygólos gyôzelmet aratott a felkészülési torna második napján.
Alba Volán - Hockey Harnösand 5-1 (1-1, 3-0, 1-0)
A mai mérkôzésen az Alba Volán kapujában Hetényi Zoltán kezdett, míg Kovács Csaba és Benk András a lelátón volt kénytelen helyet foglalni. Érdekes góllal indult a harmad. A gólszerzô hivatalosan Palkovics volt, ám valójában a kapus próbálta kiütni a korongot, ami Palkóról becsorgott. (1-0) A 11. percben adódott elôször egyenlítési lehetôség a svédek elôtt, amikor Ondrejcik és Tokaji is a bûntetôpadon pihent. Másfél percig tartott a kettôs hátrány, ám a fiúk szépen kivédekezték. Nyomtak a svédek, de nem sikerült betalálniuk, holott akadt Hetényinek munkája bôven. A játékvezetô nem fukarkodott a kiállításokkal, alig játszottak 5-5 ellen a felek. Aztán a játékrész utolsó másodpercében egyenlítettek a svédek, szinte a dudaszó pillanatában. (1-1)
A második húsz percben 48 másodpercet kellett várni az újabb találatig. A gólszerzô Ocskay Gábor volt. (2-1) A folytatásban szép passzokkal építette támadásait a Volán, egy ilyen után Tokaji passzából Palkovics lôtt, a svéd hálóôr pedig bevédte. (3-1) Lelkesen játszott a Volán, Vaszjunyin mgg egy öt méteres hason csúszást is vállalt, hogy bent tartson egy tilosra szaladó korongot. Ennek ellenére ellaposodni látszott a meccs, amikor a 38. percben Ocskay ragyogó indítást kapott, ziccerbe hozta magát és hatalmas gólt lôtt. (4-1)
Az utolsó harmad elsô felében nem sok említésre méltó dolog történt, leszámítva egy kihagyott Volán kettôs emberelônyt. Az 55. percben Jobb kôkemény ütközésének a jutalma 2 perc + 10 perc fegyelmi lett . Ráadásul ez akkor történt, amikor Vaszjunyin is a padon ült, így egy percig kettôvel többen voltak a svédek. Åm amint a kettôs hátrány lejárt, az 58. percben Tokaji csodaszép passza mérnöki pontossággal kerölt Horváth ütôjére, aki beállította a végeredményt. (5-1)
A tegnapi Sosnowiec - HK 95 Bystrica mérkôzés 4-1 lett. Ma a hazai csapat a pihenônapos, így holnap dôl el, hogy szombaton ki ellen játszik a tornagyôzelemért a holnap pihenô Volán.
Köszönjük a Blue Brothers szurkolócsoportnak a helyszíni tudósítást.