
Fokozódó izgalmak
- 2007.02.12. 00:00
- FehervárAV19
A Borsodi Jégkorong Liga alapszakasza és középszakasza véget ért, az elődöntőkkel folytatódik a küzdelemsorozat. Az Alba Volán-FeVita ellenfele az SC Csíkszereda lesz.
Sporttörténeti jelentőségű volt a szezon elején a Csíkszereda indulása a magyar bajnokságban, és nem mellékesen az erdélyi csapat izgalmakat és pezsgést hozott a pontvadászatba. Az előzetes esélylatolgatásokban a szakértők a két kiemelkedő együttes, az Alba Volán-FeVita és az Újpesti TE mögé helyezték a kék-fehérek játékerejét, ám a Dunaújvárosi Acélbikáknál erősebbnek gondolták sokan a Szeredát. A bajnokság azonban rácáfolt a várakozásokra. Az ambiciózus és tehetséges fiatalokból álló DAB idegenben többször is legyőzte a csíki legényeket, így a harmadik helyen tudta zárni a középszakszt. Ennek eredményeképpen az Acélbikák a lila-fehérekkel, míg a Csíkszereda a Volánnal mérkőzhet a döntőbe kerülésért. A Volán az alapszakaszban csupán kétszer kapott ki, mindkétszer az erdélyiektől. A négy egymás elleni meccsből az Alba Volán otthon 4-1-re, idegenben pedig 4-2-re nyert, míg hazai jégen 4-1-es, Csíkszeredán pedig -hosszabbítás után - 6-5-ös vereséget szenvedett.
Bár a Borsodi Liga teljes statisztikája még nem készült el, az eddig feldolgozott adatok alapján a számításba vett mérkőzéseken ellenfelünk legponterősebb játékosa az egykori Volán-csatár, Sándor Szilárd volt, aki 23 góllal és 16 assziszttal jeleskedett 29 mérkőzés alatt. Őt a szlovák légiós Peter Filip követi 29 ponttal, illetve Moldován Ervin 28 egységgel. Figyelni kell még többek között Peter Misalra és Szőcs Szabolcsra is, akik gólveszélyességüket több ízben bizonyították a szezonban. A csapat legnagyobb neve, Slavomir Ilavsky az alapszakaszban minden bizonnyal csalódást okozott Csíkszeredán eredménytelen játékával, de az egykori szlovák válogatott csatár alighanem nagy bizonyítási vággyal veti bele magát a küzdelmekbe, klasszisa vitathatatlan. Kapusposzton Martin Kucera a vezéralak, ám 87% körüli védési statisztikája nem tükrözi híven képességeit, bármikor képes bravúrokra.
Ami a Volánt illeti, házi eredményességi táblázatunkat Palkovics Krisztián vezeti, 19 feldolgozott mérkőzésén 44 pontot szerzett, ami egészen kivételes arány. Kiváltképpen, ha figyelembe vesszük, hogy 23 gólját 89 lövésből érte el. Nem sokkal marad el tőle csatártársa, Ocskay Gábor sem, aki ugyanennyi találkozón 40 egységig jutott. A szlovák csatáraink követik saját nevelésű klasszisainkat, Stastny 26, Rehák 24 pontot írhat neve mellé. A népszerű Roger Holéczy, illetve a hosszú sérülésből felépült Fodor Szabolcs 22 illetve 21 egységet ért el.
Az elődöntő menetrendje:
Alba Volán-FeVita (1. kiemelt) - Csíkszereda (4.)
1. mérkőzés: szerda 18 ó, Székesfehérvár
2. mérkőzés: csütörtök 18 ó, Székesfehérvár
3. mérkőzés: február 26., hétfő, Csíkszereda
4. mérkőzés (ha szükséges): február 27., kedd, Csíkszereda
5. mérkőzés (ha szükséges): március 4., vasárnap 18 ó, Székesfehérvár