Férfias küzdelemben biztató eredmény
- 2007.09.07. 00:00
- FehervárAV19
Egy időben két országban várt fellépés az Alba Volán jégkorongozóira, egyrészt az OB1-ben a DAB elleni találkozó, mésrészt egy felkészülési meccs az Acroni Jesenice ellen Szlovéniában. Egyik összecsapáson sem sikerült nyerni, de az eredmények bizakodásra adnak okot.
Alba Volán - DAB-Extra.hu 2-4 (0-1, 1-2, 1-1)
Székesfehérvár, 250 néző, vezette: Soós, Nagy A., Kovács B.
Alba Volán: Hetényi - Galambos, Borostyán, Feil A., Hegyi Á., Maklári, Horváth D., Gazdag, Németh Á., Tóth A., Kiss-Juhász, Somogyi, Roczanov, Szűcs, Galsi, Ábrahám, Németh N. Edző: Kóger István.
DAB-Extra.hu: Ferjo - Vargyas, Sekula, Borsos, Foltin, Erdősi, Hegyi Á., Hüffner, Magosi, Galanisz, Azari, Jobb, Vychodil, Horváth G., Szilassy, Orsó, Holló, Pozsgai, Mestyán, Kiss R., Klacansky. Vezetőedző: Vladimir Matejov.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc.
Mivel egyszerre két helyszínen is játszott a Volán, így a bajnoki mérkőzésen csak Hetényi, Borostyán és Feil kapott szerepet a rutinosabb hokisaink közül, ráadásul Borostyánnak időnként csatárként kellett helytállnia. Nem kezdődött jól a mérkőzés, rögtön az első percben kihagyott a védelmünk, és ezt a DAB új légiósainak egyike, Klacansky ki kis használta, közelről feltette a hosszú felsőbe a pakkot. (0-1) A pocsék kezdés után rendezte sorait a Volán, és bár nagy mezőnyfölényben játszott az ellenfél, harcosan, óriási lelkesedéssel védekeztünk. Inkább ellentámadásokkal okoztunk veszélyt a túloldalon, Borostyán és Roczanov két megmozdulása kecsegtetett egyenlítéssel, de Ferjo a helyén volt. Aztán a harmad vége előtt Németh Ádám ugrott ki szólóban, de Ferjo védeni tudott. A másik oldalon Hetényinek sok munkája akadt végig a húsz perc alatt, de nagyszerű formáról tett tanúbizonyságot.
A második felvonás is rémálomszerűen indult, Magosi hatalmas mázlival tartotta meg a korongot védőink között, majd szemben a kapuval Hetényi mögé lőtté a pakkot. (0-2) Nem zuhant össze a Volán, tettük tovább a dolgunkat, sokat korcsolyáztunk, ütköztünk, koncentráltunk. Olykor ügyes támadásokat is bemutattunk, előbb Hegyi emelt mellé fonákkal, majd Borostyán villant meg. Ettől függetlenül továbbra is a DAB uralta a játékot, ám ez nem pontozásos sportág. Feil került ziccerbe a meccs derekán, de rosszul vette át a korongot, így odalett a helyzet. Sajnos az ellentámadásból tovább növelte előnyét a DAB, egy lövés rosszul jött ki Hetényiről, Erdősinek már nem volt nehéz dolga. (0-3) De még mielőtt sopánkodni kezdtek volna a nézők a lelátón, Borostyán bombagólt lőtt a kék vonalról. (1-3) Megjött a srácok harci kedve, a végig nagyon okosan és hasznosan játszó Tóth Adrián olyan szenzációs passzal alakított ki helyzetet a 34. percben, ami miatt már érdemes volt kimenni a meccsre, még akkor is, ha kimaradt a lehetőség.
Eseménytelen mezőnyjáték vezette fel a befejező játékrészt, majd előtérbe kerültek az indulatok, többször is szimpla vagy kettős emberelőnybe kerültünk. Egy ilyen 5-3 elleni helyzetnél Borostyán egy újabb iszonyatos erejű és hajszálpontos lövéssel jelentkezett, amely Ferjo mögé csapódott. (2-3) A fiatal Volán játéka a legmesszebbmenőkig kivívta a hazai közönség szimpátiáját, zúgott a "Hajrá, Volán" az addig csöndes csarnokban. Sajnos azonban jött egy egyéni hiba, az addig pazar teljesítményt nyújtó Hetényi rosszul nyúlt ki a bárddal, így felkínálta Foltinnak az üres kaput, amit a tapasztalt szlovák el is talált. (2-4)
Az eredménytől függetlenül letagadhatatlan, hogy az Alba Volán fiataljai egyre inkább megmutatják oroszlánkörmeiket a magyar hokiközvéleménynek, és hónapról hónapra fejlődnek, lépnek előbbre. Ha így folytatják, hamarosan sokkal több néző előtt villanthatják meg tudásukat - ez egészen biztos.
Mestermérleg, Kóger István: "Előzetesen tartottunk a mérkőzéstől, hiszen kevés volt a visszajátszó. Az volt az elvárás, hogy kemény, férfias küzdelmet vívjunk, ez meg is volt. Megmutattuk, hogy jó úton járunk, elégedett vagyok a csapattal."
Mestermérleg, Vladimir Matejov: Örülök a három pontnak, játékban jobbak voltunk. Az ellenfél jól védekezett, bár így is volt 44 kapura lövésünk. Ebből csak négy gólt szereztünk, ami nagyon kevés."