Felkészülési meccseinkről (Frissítve)

  • 2009.05.20. 16:22
  • FehervárAV19
Az Alba Volán 19 menedzsmentje gőzerővel dolgozik a felkészülési program kialakításán is. Csapatunk ismét meghívást kapott a lengyel sosnowieci tornára, amelyet tavaly megnyertek Palkovicsék, és ezen kívül is számos barátságos találkozóra kerül majd sor.
 
Tornagyőztesként érkezik majd a kék-fehér egylet Lengyelországba, a sosnowieci tormára, amelyet augusztus 19-22. között rendeznek. Idén viszont a 2008-asnál is rangosabbnak tűnik a viadal, hiszen csapatunk mellett ott lesz a házigazda Zaglebie Sosnowiec, továbbá a lengyel válogatott, a német Krefeld Pinguine, s két szlovák extraligás együttes - MSHK Zilina, HK Spisska Nova Ves -, illetve két másodosztályú csapat: a svéd IF Troja-Ljungby és a francia Gap. Utóbbi ráadásul bajnok lett legutóbb, vagyis a mezőny igen erős.

Szeptember 1-jén Zólyomban vár erőfelmérő a fiúkra, a szlovák élcsapat, a HKm Zvolen ellen.

Szeptember 5-6-án Székesfehérvár ad otthont az Ifj. Ocskay Gábor emléktornának. A mezőnyben az Alba Volán 19 mellett a szlovén Olimpija Ljubljana és az osztrák Vienna Capitals lép fel.