Felix Girard érkezik

  • 2019.10.17. 10:47
  • Fehérvárav19

A jelentős AHL-tapasztalattal rendelkező center jövő héten mutatkozhat be kék-fehérben.

A 180 centiméter magas, 88 kilogramm súlyú támadó profi karrierje 2014-ben indult be, miután a QMJHL-ben töltött négy év után, mindössze 20 évesen lehetőséget kapott az AHL-es Milwaukee Admirals együttesében, ahol három évadon keresztül szerepelt, majd a San Antonio Rampage csapatához igazolt. A 2018/2019-es szezont a Manitoba Moose kötelékében töltötte, majd az idei évet az ECHL-es Adirondack Thunder gárdájánál kezdte. A jelentős tapasztalattal rendelkező támadó 94 pontig (36 gól, 58 assziszt) jutott az AHL-ben. „Új kihívást kerestem” – mondta Girard, aki a 16-os számot viseli majd a Hydro Fehérvár AV19 csapatában. „Úgy gondolom, hogy az Erste Bank Eishockey Liga remek lehetőség arra, hogy elkezdjem az európai karrierem, emellett számos korábbi játékostársam szerepel ebben a ligában, tőlük csak jót hallottam a versenysorozatról.”

A 2013-ben a negyedik körben draftolt Girard juniorkarrierje során 240 mérkőzésen 142 pontot (45 gól, 97 assziszt) gyűjtött, 2013-ban és 2014-ben pedig megkapta a Montréal Canadiens korábbi vezetőedzőjéről elnevezett Guy Carbonneau Trophyt, amit a legjobban védekező támadók érdemelnek ki a QMJHL-ben, emellett szintén két egymást követő szezonban az övé volt a legjobb bulistatisztika. „Jól korcsolyázó játékosnak tartom magam, aki jó döntéseket hoz a jégen, ezen kívül fontos számomra az, hogy a csapattársaimat is minél több ponthoz és gólhoz segítsem hozzá” – jellemezte magát a támadó. „Nagyon várom, milyen lesz nagyobb pályán játszani, hiszen eddig csak Észak-Amerikában szerepeltem” – zárta gondolatait a center.

Félix Girard várhatóan a következő hét elején érkezik Magyarországra.