
Fehérváron szenvednek a cápák
- 2009.01.23. 09:28
- FehervárAV19
Sokáig azt hittük, hogy a Graz lesz a legnagyobb riválisunk a nyolc közé jutásért vívott küzdelemben, de most úgy tűnik: az Innsbruckot kell mindenképpen legyűrni ahhoz, hogy az elméleti esélyünk megmaradjon a rájátszásba kerülni.
A tiroliak ellen ebben a szezonban nem megy éppenséggel rosszul az Alba Volánnak, hiszen emlékezzünk csak: a kilencedik fordulóban az Innsbruck 5-0-s vereséggel távozott Székesfehérvárról, s bár utána saját pályájukon kétszer is visszavágtak – 1-3 és 2-6 -, újabb fehérvári kirándulásuk is kudarccal végződött, hiszen decemberben hosszabbítás után szenvedett 5-4-es vereséget Greg Holst csapata. Mi több, karácsonykor Innsbruckban lepte meg őket a kék-fehér alakulat, midőn Guerriero, Kovács Csaba és Benk góljaival 3-2-re győzött a Volán.
A TWK utóbbi hat bajnoki mérkőzésén mindössze egyszer győzött – a Villachot verték 4-2-re egy hete -, öt alkalommal viszont vereséget szenvedett – Villach 2-4, KAC 2-6, Salzburg 3-5, KAC 2-4, Salzburg 1-2 -, ezért is előzhette meg őket a jó formában lévő Graz, s nyilván ezért is küzdenek majd ma este kettőzött erővel a győzelemért.
A „cápák” legveszélyesebb játékosa Rem Murray, aki 16 gólt és 28 passzt jegyez idén, így 44 pontjával hárommal megelőzi Dustin Johnert, aki 15 gólt és 26 asszisztot tudhat magáénak. A 37 pontos Steve Guolla szintén inkább az előkészítésben erős: 17 gól, 20 átadás a mérlege. Mindössze egy góllal van elmaradva tőle Vincent Bellissimo: 16 gól, 20 gólpassz, aki okozhat kellemetlen meglepetést az ellenfeleknek.
Az Innsbruck a negyedik legkevesebb gólt lőtte és a harmadik legtöbbet kapta az EBEL idei küzdelmeiben – 134-164 a lőtt-kapott arány -, így nem csodálkozhatunk azon, hogy Guolla a maga 17 góljával a gárda házi gólkirálya – jelenleg, ami az összesítetett tabellán a 20. helyre elegendő, s két fehérvári korongos – Palkovics és Kovács – is megelőzi őt a góllövőlistán.
A +/- mutatóban viszont Bellissimo vezet, tekintélyt parancsoló +12-vel, ami a Volán esetében Guerrero esetében mutat csak pluszt.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kotyk kapus Szuper Levente szerint is a liga egyik legjobb hálóőre, akkor látható csak igazán, mennyire nehéz ütközet előtt áll az Alba Volán.
AG