Évértékelés: Mini
- 2009.05.14. 22:06
- FehervárAV19
Folytatjuk évértékelő sorozatunkat. Ezúttal a mini korosztály szezonjára tekintünk vissza.
"Mini korosztályban 31 gyerekkel dolgoztunk" - mondta Orgovány István, edző. "Az idén ide az 1999-ben és 2000-ben születettek jártak. Az idény során átlagban heti 2-3 jeges edzés és egy szárazedzés szerepelt a programban. A mini korosztályban az oktatási cél a korcsolyázás, korongvezetés, kapuralövés és cselezés alapjainak megtanítása, amellett, hogy megszeressék a jégkorongot és a rendszeres sportolást. Itt elsősorban az egyéni játéktechnikáját fejlesztjük a gyerekeknek. Emellett az idősebbeknél az idény felétől hangsúlyt fektetünk az előkészítőben belépő nagypályás játékra való felkészítésre is." - magyarázta a szakember,
Hazai rendezésű mini fordulókat az Alba Volán mini csapata 2009.január 3-án és 31-én rendezett. Január elején „B” szintűt, ahol 9 csapat vett részt, január végén pedig „A” szintűt, ahol 10 csapat volt. Mint azt Orgovány istván elmondta, az idény során voltak olyan tornák, ahol helyezésekért játszhattak a gyerekek. A mini korosztály csapata az idény során két nemzetközi tornán vett részt. Az egyik Szlovákiában, Trencsénben volt, 2008. november 8-9-én, ahol 12 csapatból 3. helyezést értek el. A másik Dunaújvárosban volt, 2008. december 20-21-én, ahol 7 csapatból 5-ek lettek.
A szezonban Orgovány István, Sofron Attila, Fekti Bálint és Rajz Attila foglalkoztak a mini korosztályú gyerekekkel.
A gyerekek a tudásukat a még eredménykényszer nélküli mini tornákon mutathatták meg. Mini „A” és „B” csapataink átlagosan havonta egy tornán vettek részt. Ezeken a tornákon is a pálya két szélső harmadában játszanak, de már normál méretű kapukra és normál, fekete koronggal, szintén 3-3 ellen, plusz kapus mind a két csapatnál. "Az "A” csapatban játszottak mindig az aktuálisan legjobban teljesítők. A "B”, esetenként a "C” csapatainkban, ha mentünk „B” szintű tornára, pedig mindenki kipróbálhatta magát és az edzők is láthatták hogy mérkőzéshelyzetben hogyan állnak helyt. Mindenkivel maradéktalanul meg voltunk elégedve" - fejtette ki az edző.