Európai hokit kell játszanunk

  • 2007.01.15. 00:00
  • FehervárAV19

Hétfő délelőtt a sajtó képviselői előtt ismertette Jan Jasko, az Alba Volán-FeVita új vezetőedzője a gárda előtt álló legfontosabb feladatokat, és terveit a közeljövőre

Jan Jasko személyében igazi sikeredző szerződött Székesfehérvárra. Persze ezt már tapasztalhatták a Volán-szurkolók az évtized elején, amikor két bajnoki címhez, Magyar Kupa-győzelemhez és Interliga-győzelemhez segítette a Fehérvári Ördögöket a szlovák szakember. Azóta Kontinentális Kupát nyert a HKm Zvolennel, irányította a Slovan Bratislava és a HKm Nitra szakmai munkáját is, a közönségszavazatok alapján a szlovák Extraliga All-Star gáláján az egyik csapat kapitánya lehetett, majd szövetségi edzőként dolgozott a szlovák válogatott mellett a világbajnokságon, és éppen néhány napja a szlovák U20-as válogatottat a 8. helyig vezette a junior VB-n. Tartalmas és tanulságos évet tudhat maga mögött Jan Jasko, és máris újabb kihívások előtt áll.

Milyen érzés újra Székesfehérvárott?
"Nagy örömmel vállaltam el Ocskay Gábor felkérését, igaz kissé váratlanul ért. Ocskay úrral rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, havi rendszerességgel beszéltünk egymással. Amikor legutóbb megcsörrent a telefonom, azt hittem, szokás szerint jól elbeszélgetünk, ám ő azt kérdezte, lennék-e újra a Volán edzője. Meglepődtem, elgondolkoztam, majd igent mondtam. Itt Székesfehérváron profi környezetben, profi szemléletű játékosokkal dolgozhatok. Azért jöttem ide, hogy mindent kihozzak a játékosokból, maximális erőfeszítést várok el mindenkitől - beleértve a szlovák játékosokat is. Holnap és holnapután már mérkőzés is van, így akcióban is láthatom a srácokat.

Vasárnap igen pörgős edzést vezényelt. Mik a benyomásai?
Pörgős? Az egy teljesen átlagos edzés volt. De a viccet félretéve eddig sem az edzésmunkával volt a gond szerintem, hanem azzal, hogy stresszhelyzetben a játékosok nem tudnak megfelelően teljesíteni. Ezen próbálunk majd változtatni.

Mire hívja fel a játékosok figyelmét az Újpest elleni mérkőzések előtt?
Megnéztem a csapat néhány mérkőzését videóról, és ez alapján azt mondtam a fiúknak: nem magyar hokit kell játszaniuk, hanem európai hokit. Azt hiszem, ebben minden benne van. Kétirányú hokit várok el: oda-vissza!

Úgy tudjuk, a klubnak hosszú távú tervei, vannak Önnel!
Egyelőre a szezon végig szerződtünk, de szó van arról, hogy a későbbiekben, ha úgy alakul, akkor az lesz a feladatom, hogy meg kell kezdenem az Alba Volán új csapatának kialakítását, ám ezek még a távoli jövő tervei.