Értékelés a Nyitra elleni mérkőzés után

  • 2017.11.28. 21:44
  • Fehérvárav19
A Visegrád Kupa elődöntőjének második mérkőzését Benoit Laporte értékelte.
Mestermérleg, Benoit Laporte: "Nagyon csalódottak vagyunk. Úgy érzem, hogy az első harmadban nem azt az elszánt hokit mutattuk, amit kellett volna, és bár a második és harmadik játékrészben már így volt, egy ilyen jó csapatnak nem lehet ennyi előnyt adni. Megint könnyű gólokat adtunk az ellenfélnek, ez pedig megbosszulta magát. A hibát nem most, hanem az első mérkőzésen követtük el, amit nem vettünk elég komolyan. Az odavágó után ez a mentalitás megváltozott, de a mai két harmadnyi megfelelő játék nem volt elég a továbbjutáshoz."