Érkezik a Red Bull Salzburg

  • 2009.09.13. 09:43
  • FehervárAV19
A harmadik EBEL-szezonját nem éppen a lelkes szurkolók várakozásainak megfelelően kezdte a Sapa Fehérvár AV19, hiszen ötgólos vereséget szenvedett a Graz 99ers-től. Javítási lehetőség máris akad: ma 18:00-tól a Red Bull Salzburg ellen.
Nagy volt a csend a kék-fehérek öltözőjében a Graz elleni idénynyitó után, a játékosok letörten, magukba roskadva huppantak a padra. Aztán szép lassan szállingóztak kifelé, s arra az obligát kérdésre, hogy mi történt, halkan válaszoltak. Ladányi Balázs viszont inkább mérges, mint csalódott volt:
"Jarmo Tolvanen azt kérte tőlünk, hogy az első harmadot, különösen az első tíz percet nyomjuk meg, ami sikerült is, de ami utána történt, az felejthető kategória. Tanulnunk kell a hibákból, nincs mese, menni kell előre.”
Palkovics Krisztián értetlenül fogadta a 6-1-es vereséget:
"Erre aztán végképp nem számítottunk, természetesen nem ilyen bemutatkozásra vágyott a csapat. Ráadásul vasárnap érkezik a Salzburg, amely még keményebb lesz, úgyhogy valamit feltétlen ki kell találnunk.”
Énekes Lajos pályaedző immár lehiggadva emlékezett vissza a pénteki bajnokira:
"Jól játszottunk 25-30 percen keresztül, ám a helyzeteinket nem sikerült gólra váltanunk. El kell ismernünk, az ellenfelünknek még a mieinknél is nagyobb lehetőségei voltak, és biztosabb kézzel is értékesítették ezeket. Túl sok egyéni hibát vétettünk, miközben a 99ers fegyelmezett maradt végig, ráadásul a kapujukban Charpentier szinte tökéleteset nyújtott. Az osztrákok negyedik gólja után már nem volt bennünk elég összpontosítás, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Satosaari nem védett rosszul, de számos alkalommal teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került"
- elemezte a vereség okait Jarmo Tolvanen segítője.
A szakmai stáb számos változtatásra szánta el magát a szombati edzés után. "Ismerjük a Salzburgot, és tudjuk, hogy a múltkorinál is komolyabban kell vennünk ezt a találkozót, ha mindkét pontot itthon akarjuk tartani" - jelezte Énekes mester.
A ziccerek jobb hatásfokú kihasználása érdekében a szakvezetés változtatott a második és a harmadik támadósor összetételén. Vas Jankó csatlakozik testvéréhez, Mártonhoz és Ladányi Balázshoz, míg Kovács Csaba Fekete Dániellel és Peterdi Imrével rohamoz majd. A védők közül Flinta Botond kimarad, Maklári Erik pedig lehetőséget kap. A kapuban nem lesz változás, Tommi Satosaari kezd este, 18:00-tól.
Ami ellenfelünket illeti, az első fordulóban gólzáporos összecsapáson 7-6-ra nyertek a bajnok otthonában Klagenfurtban. "Hihetetlen meccs volt, Mint mondjuk fociban a brazil-argentin. Mindkét csapat a támadásra összpontosított. Tudunk ennél jobban is játszani, de egy idegenbeli győzelem mindig örömteli" - fejtegette Pierre Pagé, a salzburgiak vezetőedzője. A mester elárulta, kémkedett a Sapa Fehérvár után is. "Beszéltem Kevin Gaudet-val, a Vienna mesterével és Bill Gilligannel, a Graz edzőjével. Elmondták, hogy a magyarok erősebbek, mint az előző években, jobbak a légiósaik és a fiataljaik is. Az EBEL színvonala egyre javul, ez így is van rendjén. A játékosaimnak fejben abszolút késznek kell lenniük vasárnap."

Sapa Fehérvár AV19 - Red Bull Salzburg
Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 18:00
Vezeti: Veit, Rambausek, Riener.

KCS-AG