Erdély Csanád: "Nem pánikoltunk, ha az ellenfél előnyre tett szert"

  • 2019.02.06. 20:05
  • Fehérvárav19
Csapatunk fiatal támadója beszélt az alapszakaszról, a következő fordulókkal kapcsolatos várakozásairól és a szurkolókról.

Hogyan értékelné az alapszakaszt?

Azt gondolom, hogy az első 15 fordulóban nem teljesítettünk egészen jól, különösen az idegenbeli mérkőzések alkalmával, ahol több vereséget szenvedtünk, ebben a mutatóban mindenképpen fejlődnünk kellett. Szerencsére a decemberi fordulókban mind a hazai, mind pedig a külföldi meccseken tudtunk győzedelmeskedni, és egy jó alapul szolgált az utolsó 10 fordulóra. Ekkor tudtuk beérni a Linzet, és ekkor vált biztossá, hogy kettőnk közül fog valaki a felsőházba bejutni és végül nekünk sikerült ez.

Az utolsó tíz fordulóban a Fehérvár AV19 volt a legeredményesebb csapat a ligában. Mit gondol, mi az oka ennek a sikernek?

Alapvetően több gól lőttünk ezekben a fordulókban, így egy-egy mérkőzés alkalmával nem pánikoltunk, ha az ellenfél egy- vagy kétgólos előnyre tett szert, mert tudtuk, hogy ledolgozható a különbség. Ezt a nyerő mentalitást át tudtuk menteni az utolsó fordulókra, és bebiztosítottuk helyünket a rájátszásban. 

Mik a várakozásai a középszakasszal kapcsolatban?

A legfontosabb az, hogy minden meccsen bebizonyítsuk, hogy nem a véletlen műve, hogy a felsőházba kerültünk. Emellett célunk, hogy pontszámban ledolgozzuk a kezdeti hátrányunkat a többi csapattal szemben, így kiharcolva egy esetleges választási pozíciót a tíz forduló után.

Milyen a csapat és hogy érzi magát ebben a közegben?

Minden csapatsportban a győzelmek elősegítik a jó csapategység kialakulását. A tavalyi szerepléshez képest az idei szezonban nem helyeztünk magunkra óriási terhet egy-egy meccs alkalmával, így jobban tudtunk összpontosítani azokra a játékelemekre, amik kulcsfontosságúak. Ugyanez történt az utolsó hétvégén, ahol tudtuk, hogy minimum öt pontra van szükségünk, de az edzői stáb és a mi, játékosok is azt fogalmaztuk meg magunknak, hogy ugyanazon a módon kezeljük ezeket a találkozókat, mint akármelyik alapszakasz-meccset.

Mit üzen a szurkolóknak?

Köszönjük az elmúlt időszakban nyújtott támogatást, reméljük, hogy örömet tudtunk okozni az elmúlt időszakban és bizakodva várjuk a középszakaszt, töltsük meg újra a Raktár utcát! Külön köszönet a mérkőzések előtti élőképekért, illetve az idegenbeli szurkolás is nagyon sokat segített a csapatnak, nagy pluszt jelentett számunkra, hogy Dornbirntól Znojmóig mindenhol találkozhattunk Fehérvár-szurkolókkal!