Ennaffati távozik, Sabol próbajátékon

  • 2007.08.23. 00:00
  • FehervárAV19

A hét folyamán változás történt az Alba Volán játékoskeretében. Omar Ennaffatival szerződésbontásra került sor, míg próbajátékra érkezett a Kassa egykori sztárja, a 28-szoros szlovák válogatott Lubomir Sabol.

Omar Ennaffati a tavasz folyamán sérült meg, kihagyta a nyári felkészülést, nem volt a tátrai edzőtáborban sem, minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy nem megfelelő erőállapotban érkezett az augusztusi jeges edzésekre. Ez önmagában nem lett volna probléma, lehetett volna ezen segíteni, a szakmai stáb nem volt elégedett a játékos edzésmunkájával. Emellett Ennaffati nem volt hajlandó elutazni a héten a pöstyéni edzőtáborba sem, hacsak nem tárgyalja át vele a menedzsment a klubon belüli helyzetét. Miután a klubvezetés ezt csak az edzőtábort követően lett volna hajlandó megtenni, annak tapasztalatai alapján, így a felek útjai elváltak. Ennaffati új együttese a brit Manchester lesz.

Így most már hátvédet is keres az Alba Volán a lázas centerkeresés mellett. Ez utóbbi terén akad fejlemény, próbajátékra érkezett a Kassa egykori pontfelelőse, Lubomir Sabol, aki a pöstyéni hokitornán és a jövő héten bizonyíthat a szakvezetésnek. Továbbra is a csapattal készül a kanadai Kurt MacSweyn is, aki eddig biztató teljesítménnyel rukkolt elő.