Énekes Lajos: Tisztogatás után a maximumon

  • 2008.02.27. 11:19
  • FehervárAV19

Ma este az Újpest csarnokában megkezdődik a legjobb négy közé jutásért vívott harc, ám arról nem feledkezhetünk meg, hogy fiataljaink mekkora alázattal játszották végig az alapszakaszt.

Énekes Lajos, csapatunk másodedzője szerint csak köszönet illeti a tehetségeket, akik kihozták magukból a maximumot.
– Mennyire elégedett a klub a fiatalok teljesítményével?
– A farmcsapatnak köszönjük az eddigi produkciót, bebizonyították, hogy milyen tehetségek alkotják a keretet. Ez már csak azért is nagy szó, mert cseppet sem voltak könnyű helyzetben, hiszen a nagycsapat árnyékában kellett dolgozniuk. S nyugodtan mondhatom: rengeteget dolgoztak, edzettek, s a mérkőzéseken, az esélyesebb csapatokkal szemben kihozták magukból a maximumot. Ők azzal segítették a munkánkat, hogy az Alba Volán legjobb játékosainak nem kellett a hazai OB I-es pontvadászattal törődni, csak az EBEL-re koncentrálhattak. Ez pedig óriási segítség volt a részükről. A fiatalok tehát nem égették meg magukat, sőt, néhány bravúros eredményre is képesek voltak, de azt tudtuk: velük kapcsolatban a realitások talaján kell maradnunk.
– Kit emelne ki a keretből, pozitív vagy negatív értelemben?
– Elmarasztalni az előbb elmondottak miatt senkit sem szeretnék, inkább csak a jó dolgokkal foglalkoznék. A kapusunkat, Becze Zoltánt egyértelműen a legjobbak között kell említenem, hiszen sokat védett, jól védett, míg mellette néhány fiatal megmutatta, hogy rövidesen a felnőttek között a helyük. Gondolok itt elsősorban Németh Péterre.
– Mennyi idő kell ahhoz, hogy ezek a fiatalok beérjenek, és a felnőttek között váljanak húzóemberré?
– Erre nem tudok konkrét választ adni, de azt tudni kell, hogy lesznek olyanok, akik esetleg nem ütik meg a szintet, s ha húsz éves koráig nem tudott odakerülni, akkor vélhetően nem válik belőle EBEL szintű játékos. Más csapatban ettől még szerepelhet. De azok a fiatal tehetségek, akik 16-17 éves korukra már a farmcsapatban bizonyítanak, előttük szép jövő állhat. Szerintem jövőre közülük három-négy játékossal feltétlenül számolnunk kell a legjobbak között. Végülis ezt szolgálta a bajnokság előtt a tisztogatás: akikről úgy gondoltuk, hogy az OB I-ben nem tud hasznára lenni a csapatnak, azoktól megváltunk. De örömmel mondhatom: a többiek megállták a helyüket.
– Van esetleg olyan fiatal, aki már most jobb, mint a felnőttek között egy-egy játékos?
– Sofron István. Ő már az osztrák ligában is többször szóhoz jutott, valamint sokszor vissza is játszott, így rá mondanám, hogy az egyik legnagyobb tehetségünk. De egyébként Németh Peti is odaérhet a legjobbak közé, ahogy bárki más is, csak élni kell a lehetőséggel. Mert a lehetőség - adott...

AG