Első helyen jutottak tovább

  • 2019.10.17. 14:00
  • Fehérvárav19
Ifjúsági csapatunk mindkét bajnokságban első helyen végzett a kvalifikációban. Az utolsó két találkozóról Pillók Martin másodedzővel beszélgettünk.

Ifjúsági csapatunk az előző idényben bajnoki címet ünnepelt az osztrák ligában, így címvédőként szerepelnek ebben a szezonban. A két bajnokság kvalifikációs szakaszában mindössze egy alkalommal szenvedtek vereséget, akkor is egy szoros mérkőzésen. A magyar versenysorozat utolsó két találkozóján győzelmet arattak, melyekről Pillók Martin másodedzővel beszélgettünk. „Szegeden nagyarányú győzelmet arattunk, de mindenkinek meg kell érteni, hogy a két klub nem ugyanazt az erőt képviseli, a tizennégy gólos különbségből nem kell egyből azt gondolni, hogy mennyire jók vagyunk, ezt tudni kell a helyén kezelni. Sokkal képzettebb játékosaink vannak, sokkal ügyesebbek, de ha igazi túlerővel tudtuk volna játszani és a srácok igazán komolyan tudták volna venni ezt a mérkőzést, akkor a különbség még nagyobb lett volna. Nem volt kérdés, hogy ki fogja megszerezni a győzelmet, egy kérdés volt csak, hogy milyen gyorsan lesz vége a mérkőzésnek. Nem játszottunk jól, de rosszul sem, lövést alig kaptunk, a második harmad végén beállítottuk a tízgólos különbséget, onnan futóórával ment tovább a találkozó. Megszereztük a három pontot, ez e lényeg.”

Végeredmény: Goodwill Pharma Szegedi Vízmű – Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia 0-14 (0-4, 0-7, 0-3)
Összeállítások:
Goodwill Pharma Szegedi Vízmű: Sebők D. (Hűvös) – Markulik, Pallós, Sebők K., Szalai, Sánta, Videnovic, Ferró, Kozák, Peceric, Balogh, Csányi, Vadkerti, Vastag
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Ollári (Oláh) – Farkas B., Dolinar, Hakfelner, Kaibás, Szakács, Jábor, Birkás, Farkas I., Szabó B., Vizi, Ambrus, Hamrák, Keceli-Mészáros, Fekete, Molnár, Csiszer, Szabó D.
Gólszerzők: Hakfelner, Ambrus (2), Csiszer (2), Keceli-Mészáros (2), Kaibás (3), Szabó D., Jábor (3)

A kvalifikáció utolsó összecsapására a Székely Jégkorong Akadémia együttese érkezett Székesfehérvárra, ahol egy szoros, tempós mérkőzésen végül egy góllal a mieink bizonyultak jobbnak. A szakember így nyilatkozott a találkozót követően: „Egy sokkal ügyesebb csapat volt az ellenfelünk, mint az elmúlt héten. Képzettebbek és erősebbek voltak, mint a Szeged, fizikálisan is, de tudásban még mindig a mi oldalunkra billent a mérleg, hiszen kiszámítható taktikával játszottak. Az első két harmadban ezt nagyon szépen levédekeztük, a probléma viszont az volt, hogy egy harmadot hokiztunk. Akkor nem is volt problémánk, de húsz perc jó játékkal nem fogunk tudni mérkőzéseket nyerni komolyabb ellenfelek ellen. Mindenkinek egy kicsit tükörbe kell nézni azzal kapcsolatban, hogy hogy áll bele a munkába, mert vannak hiányosságok, hozzáállásban is. A tűz hiányzik egy—két emberből, ezen változtatniuk kell. Voltak olyan játékosok, akikkel kifejezetten meg voltunk elégedve, ők azt a teljesítményt nyújtották, amire számítottunk. Volt azonban jó néhány olyan ember, akiktől sokkal többet várunk és most egy kicsit fel kell ébredniük, rá kell jönniük, hogy hogyan is szükséges beleállni az edzésmunkába és egy mérkőzésbe, ezen játékosoknak változtatniuk kell a hozáállásukon és akkor nem lehet probléma.”

Végeredmény: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia – Székely Jégkorong Akdémia 4-3 (1-0, 3-1, 0-2)
Összeállítások:
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia: Oláh (Ollári) – Farkas B., Dolinar, Hakfelner, Kaibás, Szakács, Jábor, Birkás, Farkas I., Szabó B., Ambrus, Hamrák, Keceli-Mészáros, Molnár, Csiszer, Vizi, Szabó D.
Székely Jégkorong Akadémia: Mag (Kőszegi) – Bartis, Borsos, István, Kedves, Kémenes, Gál, Győrffy, Adorján, Márton, Máthé, Both, Benedek T., Antal, Szilveszter, Bajkó, Kristó, Farkas, Benedek G., Banceanu
Gólszerzők: Keceli-Mészáros (2), Kaibás, Molnár illetve Győrffy, Antal, Benedek T.