Elkészült új honlapunk

  • 2007.11.06. 09:16
  • FehervárAV19

Örömmel köszöntjük minden ízében megújult honlapunkon, amelyet több hónapnyi intenzív fejlesztőmunkával készítettünk el Önöknek!

Az Alba Volán jégkorong-szakosztálya 2002 első hónapjában hívta életre intenetes oldalát. Az akkori dizájnra talán már kevesen emlékeznek, ugyanis az év őszén debütált az a látványvilág és programozási háttér, amely apróbb-nagyobb fejlesztésekkel egészen mostanáig szolgált a weboldal alapjául.

Az internet fejlődése és a látogatóink számának örvendetes növekedése azonban elengedhetetlenné tette, hogy haladjunk a korral, és a mai igényeknek minden tekintetben megfelelő netes megjelenése legyen az Alba Volán jégkorongozóinak.

Még a tavalyi év utolsó heteiben tettük meg az első lépéseket, ekkor indult meg az a közös gondolkodás grafikusok, programozók és szerkesztőségünk között, amelynek az eredményét most Önök is láthatják. Hetek, hónapok kemény munkájával állt össze új oldalunk, új URL-címmel, amely - hitünk szerint - nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét.

Természetesen az internet világában nincs megállás. A folytatásban sem áll szándékunkban hátradőlni, megelégedni - folyamatosan fogjuk gazdagítani a honlap tartalmát, és továbbra is elkötelezettek vagyunk a hiteles, gyors és pontos tájékoztatás mellett. A formai megújulás alkalmat adott számunkra a tartalmi kérdések átgondolására is: a jövőben sokkal több interjú várható oldalunkon, emellett kiemelt figyelmet szentelünk az utánpótlás korosztályokban folyó munkának is.

Ennek első jele, hogy ismét felkerültek a fiatalok fényképei és adatai. E téren még van elmaradásunk, a gyerekek hiányzó adatait folyamatosan töltjük fel - szíves türelmüket kérjük pár nap erejéig.

Azon fogunk dolgozni a jövőben is, hogy a honlap a klub kommunikációs stratégiájának markáns elemeként minél teljesebb mértékig kielégítse az Önök információs igényeit, és ennek révén hozzájáruljon a klub céljainak megvalósulásához.  Ebből adódóan is szeretettel várjuk szíves észrevételeiket, megjegyzéseiket az info@albavolanhockey.hu címre.

Reméljük, munkánk eredményét örömmel fogadják, és rendszeres látogatóink lesznek a jövőben is.

Kiss Csaba
szerkesztő
www.albavolanhockey.hu