Dornbirn a vasárnapi ellenfél

  • 2019.01.20. 08:00
  • Fehérvárav19
Hannu Järvenpää legénysége a Bulldogok ellen rabolhat pontokat a hét utolsó napján.

Még a Dornbirn is versenyben van a biztos rájátszást jelentő hatodik helyért, hiszen az utóbbi hét fordulóban csak kétszer kapott ki az Innsbrucktól és a Klagenfurttól, azonban győzelmet aratott a Salzburggal szemben kétszer is, illetve a Bolzano ellen is jobbnak bizonyultak. Tegnap este a Znojmot fogadták a Bulldogok, ahol a mérkőzést megfordítva 4-3-ra nyertek. A nyugat-ausztriai együttesnek nem lesz egyszerű dolga, hiszen a Fehérvár AV19 elleni lesz a második meccsük mindössze 24 órán belül. Vezetőedzőjük, Dave MacQueen így vélekedett az összecsapás előtt: „Két egymás utáni nap mérkőzést játszani sosem egyszerű, főleg úgy, hogy sok a hiányzó, de a játékosaim nagyon keményen küzdöttek az utóbbi pár hónapban. Szeretnénk elkapni a fehérváriakat, nagyon erős csapat, kiválóan korcsolyáznak és jól építik fel a támadásaikat.”

A Fehérvár AV19 utolsó négy mérkőzésen a megszerezhető 12 pontból 10-et elhozott, idegenben legyőzték a Linzet (2-3) és a Klagenfurtot (1-3), illetve Innsbruckból is elhoztak egy pontot (5-4 h.u.), a Villachot pedig hazai pályán múlták felül 3-1-re. Csapatuk kiváló védekező munkát mutatott be utolsó két meccsén, hiszen mindkét találkozón csupán 1-1 gólt tudott lőni az ellenfél Mac Carruth kapujába. Ezzel a teljesítménnyel Háriék 62 ponttal a hatodik helyen állnak, két egységgel megelőzve a Linzet, és hárommal a Bulldogokat, továbbá mindössze hárommal lemaradva a Red Bull Salzburg mögött.

Az együttesek eddigi három alapszakasz-találkozójából mindannyiszor a magyarok bizonyultak jobbnak: a szezon első összecsapásán Nyugat-Ausztriában a hosszabbításban tudtak nyerni, míg Székesfehérváron 3-2-es, illetve 5-2-es végeredmények születtek.

A találkozó előtt Hannu Järvenpää és Erdély Csanád mondta el meglátásait:



Az összecsapás 17:30-kor kezdődik.