
Csak okosan
- 2008.10.18. 13:06
- FehervárAV19
Két busznyi szurkoló utazik vasárnap Grazba, hogy az Alba Volán sikeréért szorítson. Ted Sator vezetőedző szerint ha okosan játszik a csapat, pontot, pontokat szerezhetünk.
Pénteken az Alba Volán lett az első csapat, amely pontot rabolt a Jesenice otthonából az EBEL idei szezonjában. Ted Sator vezetőedző sem leplezte örömét: "Nagyon boldog vagyok, de hozzá kell tennem, hogy ha Andrej Hocevar nem véd ennyire kiemelkedően jól, akkor megnyertük volna a találkozót. Megvoltak a lehetőségeink, ezekért keményen meg is dolgoztak a fiúk, de mindössze egyszer sikerült betalálni a hat tiszta megugrásunkból, amikor már csak a kapussal álltunk szemben." - értékelt higgadtan a mester.
Ted Sator nehéz összecsapásra számít vasárnap is. "A Graz súlyos vereséget szenvedett csütörtökön Salzburgban, biztosan sokkal jobb teljesítménnyel szeretnének előrukkolni. Amikor legutóbb Székesfehérvárott jártak, jó mérkőzést vívtunk velük, meg is volt a lehetőségünk a győzelemre, de nem tudtunk élni vele. A Graz erős csapat, hatékonyak emberelőnyben, különösen hazai pályán. Okosan kell jégkorongoznunk ellenük, úgy, ahogy tettük azt a Jesenice ellen legutóbb." - mondta a vezetőedző.
Szlovániában ismételten az Ocskay Gábor vezette első sorunk alakította ki a legtöbb gólhelyzetet, de Ted Sator meggyőződése, hogy a Nathan Martz centerjátékával fémjelzett támadóegység is komoly veszélyt fog jelenteni az ellenfelek kapujára a folytatásban.
"Új csatárunk, Derek Couture még alig ismeri társait a második sorban, de máris érdemben hozzájárult az egyik gólunkhoz Jesenicében. Nagyon fontos, hogy kettő, de lehetőleg inkább három gólképes támadósorunk legyen, hiszen a lehető legkevesebb időt szeretnénk a saját harmadunkban, védekezéssel tölteni." - vázolta a taktikai elképzeléseket a mester.
A harmadik sor centere a próbajátékon levő finn Johannes Alanen lesz, aki kitűnően játszott az Acroni ellen. A két szélső Benk András és Sofron István vagy Artyom Vaszjunyin lesz. Bár Ted Sator maradéktalanul elégedett volt Hetényi Zoltán kapusteljesítményével pénteken, Grazben minden valószínűség szerint Szuper Levente lesz a kapus.