
Bővült a honlap szerkesztősége
- 2008.02.08. 18:56
- FehervárAV19
Portálunk szerkesztősége új taggal bővült. A Sport plusz korábbi, a Fejér Megyei Hetilap jelenlegi sportújságírója, Andics Gábor közel két hete segédkezik honlapunk olvasóinak minél szélesebb körű tájékoztatásában.
Az Alba Volán SC Jégkorong-szakosztályának hivatalos honlapja immáron hat évvel ezelőtt, 2002 februárjában indult. Akkortájt naponta 10-20 látogatót jegyzett az oldal, mára ez a szám átlagosan 1000-1100 körül mozog. A klub folyamatos fejlődése, osztrák bajnokságban való elindulása, az utánpótlás-programban résztvevő gyerekek számának folyamatos emelkedése mind-mind megsokszorozta az érdeklődést az Alba Volán hokiklub iránt - és így oldalaink iránt is.
Annak érdekében, hogy szurkolóink kiszolgálása megfeleljen a növekvő igényeknek, hogy a klub kommunikációs stratégiájának megvalósulásához a hivatalos honlap még markánsabban járulhasson hozzá, az idei szezonra komoly változásokat terveztünk. Ennek első lépéseként a város egyik legprofibb cégével, a Neosoft Informatikával karöltve megújítottuk a honlap technikai hátterét, majd lecseréltük a teljes dizájnt. Most elérkezett az idő, hogy a tartalmi gazdagításra is sor kerüljön.
Az elmúlt hetekben alaposan felmértük a honlap hiányosságait, elemeztük a különböző fórumokon, emailekben és személyes megkeresések során hozzánk intézett javaslatokat, kéréseket. Azonosítottuk azokat a pontokat, ahol előrelépésre van szükség, illetve azokat a teendőket, amelyek ahhoz kellenek, hogy megtörténhessen ez a fejlesztés. Világossá vált, hogy szerkesztőségünk stábjában - sportnyelven szólva - erősítésre van szükség.
Örömmel jelenthetjük, hogy Andics Gábor személyében január végén megérkezett ez az erősítés. A komoly tapasztalatokkal rendelkező fiatal újságíró a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar média szakán végzett, majd közel négy évig dolgozott a Sport plusz országos sporthetilapnál, közben tagja volt sportrovatvezetőként a www.szekesfehervarinapilap.hu internetes hírportálnak is, míg jelenleg a Fejér Megyei Napilap utódjának számító Fejér Megyei Hetilap sportújságírójaként tevékenykedik. Tapasztalata és szakmai hozzáértése a garancia arra, hogy honlapunk szolgáltatásaiban érezhető fejlődés történjen.
A szerkesztőség bővülése révén még színesebb, érdekesebb, naprakészebb és nem utolsósorban színvonalasabb anyagokkal tudunk jelentkezni, gyakoribb frissítésekre, pontosabb tájékoztatásra nyílik módunk.
Természetesen továbbra is nyitottak vagyunk véleményükre, észrevételeikre - azon leszünk, hogy ezeket figyelembe véve alakítsuk honlapunk tartalmi kínálatát.
Kiss Csaba
szerkesztő
www.albavolanhockey.hu