Bónuszpontok az interliga legjobbjainak

  • 2008.08.06. 17:10
  • FehervárAV19

A tegnapi ligaülésen már-már az utolsó simításokat végezték az illetékesek a jövő hónapban rajtoló honi jégkorong-bajnokság előkészítésében.

Többek között eldőlt, hogy az interligában szereplő magyar klubok az OB I-be bónuszpontokat visznek magukkal, vagyis az első helyezett kilenc pontot, a második hatot, a harmadik pedig hármat, így az interliga első három helyén végzett magyar csapatok ezekkel a pontokkal kezdik január végén a magyar bajnokságot.
A negyeddöntőnek az Alba Volán együttese már biztos tagja, ez korábban eldőlt, a kérdés műár csak a három további gárda kiléte. Ehhez kapcsolódik, hogy az alsó ág is négy csapatosra bővült, hiszen a negyeddöntőből kimaradó három csapat mellé csatlakozik az ifjúsági válogatott is.
A küzdelemsorozatban a junior-válogatott is részt vesz, méghozzá Héraklész-válogatott néven, de csak szeptembertől decemberig láthatják őket a drukkerek, szerdánként két-két alkalommal meccselnek azzal a hat együttessel, amelyek az inetrligában is indulnak. A „nagyok” ezekért a találkozókért nem kapnak bajnoki pontokat, de a juniorok felkészülését ez kiválóan szolgálja, ami – a magyar jégkorong érdeke is.

AG
www.sporthirado.hu