Bolzanoban javíthatnak

  • 2019.02.17. 08:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvár AV19 vasárnap a címvédővel szemben lép pályára.

Zsinórban négy vereség a Rókák mérlege, ez a sikertelenségi széria pedig épp csapatunk ellen kezdődött, amikor 5:1-re tudtak nyerni Háriék, azóta pedig a Villach, a Vienna Capitals és a Graz is legyőzte az olaszokat. Hazai pályán viszont már jobbak a statisztikáik, mivel utóbbi négy meccsükből három végén a dél-tiroli szimpatizánsok örülhettek. A HCB mind előnyös, mind hátrányos statisztikákat tekintve jobb, mint a Fehérvár AV19, így a speciális egységeinknek nem lesz egyszerű dolga a címvédővel szemben: Ivan Deluca, az olaszok védője így vélekedett a találkozó előtt: „A Fehérvár egy nagyon fegyelmezett együttes, és nagyot léptek előre a karácsonyi időszak óta. Fizikai játékot játszó védőik vannak, és jó minőségű a támadójátékuk is, így nehéz mérkőzésre számítok, de mindenképpen itthon akarjuk tartani a három pontot.”

Jó alapszakaszzárás után nem indult jól a felsőházi időszak Sarauerék számára, hiszen Grazban 5-3-ra, hazai pályán a KAC ellen pedig 1-4-re kaptak ki. Vendégként is felemásan teljesít az utóbbi időben Hannu Järvenpää legénysége, mivel két győzelem és két vereség az idegenbeli statisztika az utolsó négy meccset figyelembe véve. Ettől függetlenül a Fehérvár AV19 továbbra is őrzi a liga leghatékonyabb csapata címet, és Hári János is a második pozícióban áll az idei pontlistát tekintve. Sérülése miatt nem utazott az olaszországi túrára Anze Kuralt, Szabó Krisztián és Sárpátki Tamás, azonban az együttes új igazolása, Tuomas Vanttinen Bolzanoban csatlakozik az alakulathoz.

A két alakulat idei négy összecsapásán kétszer az olaszok, kétszer pedig a magyarok hagyhatták el győztesen a jeget. Az együttesek között a felsőház ötödik helyéról mindössze a gólkülönbség dönt a koronázóvárosiak javára. Érdekes adat, hogy a középszakaszban még egyik csapat sem nyert egy harmadot sem.

A találkozó előtt Sofron István és Hannu Järvenpää elemezték az ellenfelet.

 

A meccs 18:00-kor kezdődik.