Benoit Laporte: "Rengeteg helyzetet dolgozunk ki"

  • 2017.01.20. 23:09
  • Fehérvárav19
Csapatunk vezetőedzője értékelte a Graz elleni első középszakasz-mérkőzést.
Mestermérleg, Benoit Laporte: "A hazaiak edzőjével beszélgettem a mérkőzés után, aki azt mondta, a mérkőzés nagy részében jobbak voltunk náluk. Egyetértettünk, hogy a két csapat közötti különbséget a helyzetkihasználás jelentette. Vannak ilyen mérkőzések, sajnos ez most a lehető legrosszabbkor jött. Ha ilyen intenzitással játszunk minden mérkőzésen, és megtaláljuk a módját annak, hogy lőjünk két gólnál többet (hiszen ha az elmúlt hat mérkőzést nézzük, nem lőttünk kettőnél több gólt), megadjuk magunknak az esélyt a győzelmekre. Ma 44-30 volt a kapura lövési arány a javunkra, rengeteg helyzetet dolgozunk ki, azonban a végén két üreskapus helyzet is kimaradt. Ez megbosszulja magát, emellett megint két gólt kaptunk előnyből, ráadásul könnyű gólokat. A graziak sikeréhez egy kiemelkedő kapusteljesítmény is társult, és ahogy említettem, a gólerős játékosaik befejezték a helyzeteket, nekünk pedig ez nem sikerült."