Bajnok a serdülő csapat!

  • 2006.03.30. 00:00
  • FehervárAV19

Az Alba Volán-FeVita serdülő csapata remek szerepléssel, kiváló játékkal megnyerte a korosztályos bajnokságot! Gratulálunk!

A döntő sorozatban az ellenfél a Dunaferr volt. Az első mérkőzést hazai pályán kezdhették a mieink, ám rosszul indult a meccs, az első harmadot megnyerte az ellenfél. A középső játékrészben sikerült fordítani, de a befejezés ismét az újvárosiaknak sikerült jobban, így 3-5-re nyerték a találkozót. Mindenképpen nyerni kellett tehát idegenben a második összecsapáson, hogy ne legyen nagyon nehéz a helyzet, ez sikerült is - hosszabbítás után 2-1-re. A harmadik mérkőzést ismét idegenben vívta csapatunk, ez azonban szokatlan ok miatt, a pálya használhatatlansága miatt félbeszakadt. A győzelmet így az Alba Volán-FeVita automatikusan megkapta volna, ám klubunk jelezte, hogy a pályán kívánjuk kivívni a sikert. A másnapi, megismételt találkozón magabiztosan, 5-0-ra múltuk felül a Dunaferrt, végig irányítottuk a játékot, és jó hatásfokkal használtuk ki az emberelőnyeinket (volt olyan előny, amelyet néhány másodperc alatt kihasználtunk). Ellenfelünk a legkecsegtetőbb ziccereket is kihagyta, így kiütéses lett a különbség a végére. A bajnoki címet hazai pályán szerezhette tehát meg a Volán, így is indult a negyedik meccs, már 3-0-ra vezettünk az első harmadot követően. Túlságosan is megnyugodtak a fiúk, 20 perc alatt ledolgozta ugyanis hátrányát a Dunaferr. A befejező játékrész, és a hosszabbítás sem hozott gólt, következhettek a büntetők. Az izgalmak a tetőfokára hágtak, sokszor megremegtek a kezek, de végül sikerült elérni célunkat: bajnok lett az Alba Volán-FeVita serdülő csapata!

Szívből gratulálunk!