Az utolsó teszt a CHL előtt

  • 2022.08.27. 14:36
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 szombaton 19 órától a HK Olimpija otthonában szerepel. A találkozóról élő online közvetítés érhető el.

A szeptember 1-i első Bajnokok Ligája találkozó előtt két felkészülési mérkőzést játszik Kevin Constantine együttese: augusztus 19-én a Klagenfurt ellen Mariborban tartották az első tesztet, a találkozót 4-3-ra a. magyar ICE csapat nyerte, míg augusztus 27-én a Ljubljana otthonában lép jégre az együttes. 

A keretben ezúttal is lesznek hiányzók: Andrew Sarauer kisebb betegséggel bajlódik, Tim Campbell térdsérülési miatt nem lesz ott a társakkal, Dobmayer Dominik és Ambrus Csongor a FEHA19 osztrák túráján vesz részt, Mihály Ákos pedig pihenőt kapott a szakmai stábtól. „Továbbra is a saját játékunkkal szeretnénk foglalkozni. Örülünk, hogy már látszanak jelek arra, hogy az új igazolások és a fiatalok is tudják alkalmazni a taktikát, egy ilyen találkozó jó lehetőség nekünk arra, hogy a csütörtöki Bajnokok Ligája-rajt előtt mérkőzéshelyzetben is gyakorolhassuk az elvártakat” – mondta a mérkőzés előtt Kiss Dávid, a gárda másodedzője.

A mérkőzés IDE KATTINTVA élőben nézhető.