Az utolsó előtti hazai az alapszakaszban

  • 2020.01.14. 13:42
  • Fehérvárav19

Kedden 19:15-kor az EC KAC érkezik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba. A mérkőzést a Digi Sport élőben közvetíti.

Tizenegyedik shutoutját érte el a karintiai együttes a hétvégén. A Dornbirn és a Znojmo sem tudott betalálni a pirosmezeseknek, ezzel pedig a KAC tabella harmadik helyén áll. A különbség azonban mindössze öt pont a hatodik Bolzanoval, így az alapszakaszból hátralévő négy mérkőzés még komoly téttel bír a Rekordbajnok számára. „Nagyon örülünk annak, ahogy az elmúlt mérkőzéseken játszottunk” – mondta a mérkőzés előtt David Fischer, a Klagenfurt hátvédje. „Remekül működött a védelem, a kapusunk is jó formában védett, így szeretnénk tovább folytatni. Székesfehérváron sosem könnyű játszani, azonban tudjuk, hogy rendkívül fontos találkozó vár ránk. A legfontosabb most az, hogy mentálisan erősek tudjunk maradni, így miénk lehet a siker” – tette hozzá a játékos. A Hydro Fehérvár AV19 mindkétszer egy góllal bizonyult jobbnak az osztrák együttesnél, október végén 3-2-re, míg karácsony előtt 2-1-re győztek Kógerék. Igazi mumusa lett az elmúlt években a koronázóvárosi együttes a Klagenfurtnak, hiszen az elmúlt kilenc mérkőzésen hétszer fehérvári győzelem született.

Több, mint 170 perce nem kapott gólt David Madlener. A csapat legutóbb január 1-jén, a Graz ellen szenvedett 3-2-es vereséget, a Villach, a Bolzano, a Dornbirn és a Znojmo sem tudott betalálni. Egyéni jó teljesítményekből sincs hiány a vendégeknél, Siim Liivik a legjobban lövő játékos a csapatban, a lövései több, mint háromnegyede gólt eredményez. A liga kanadai táblázatán Thomas Hundertpfund a tizenkilencedik, 35 mérkőzésen 28 pontnál jár. Nem érkezik ugyanakkor teljes kerettel a Rekordbajnok: Lars Haugen kapus mellett Marcel Witting és Nick Petersen sem lesz ott a jégen a keddi mérkőzésen, emellett Martin Schumnig és Clemens Unterweger játéka kérdéses. A másik oldalon sem lesz teljes a létszám, Szabó Dániel és Johathan Harty mellett Mike Caruso is kiesett, hátvédünk eredményeit jelenleg az orvosi stáb értékeli, a kihagyás időtartama csak ezután lesz ismert. Amennyiben az összes adminisztrációs akadály elhárul, pályára léphet ugyanakkor a csapat új igazolása Kalle Kaijomaa.

A találkozó előtt Hannu Järvenpää, valamint Stipsicz Bence beszéltek a csapat formájáról, valamint elemezték az ellenfelet is.