
Az Újpest ellen az Interliga-döntőért
- 2007.01.10. 00:00
- FehervárAV19
Az Interliga negyedik helyéért játszott rájátszást az Újpest és a Medvescsak Zágráb, két győzelemig. A lila-fehérek mindkét mérkőzésen 4-2 arányban legyőzték a horvát bajnokot, így ők lesznek az Alba Volán-FeVita ellenfelei a döntőért vívott küzdelemben.
Az elődöntő mérkőzések három győzelemig tartanak, az első kettőre Székesfehérváron kerül sor január 16-án és 17-én, míg a harmadik találkozót január 20-án rendezik Újpesten. Ha szükség lesz további összecsapásra is, akkor 21-én Újpesten, és 24-én Fehérváron korcsolyáznak jégre a fiúk.
A lila-fehérek a magyar bajnokság átigazolási határidejének utolsó napjaiban is tovább erősítik csapatukat szlovák vendégjátékossal, Matus Filo személyében immáron harmadik légiós kapusukat igazolták. Ám a hálóőr az Interligában már nem játszhat, hiszen a nemzetközi pontvadászat átigazolási időszaka már rég befejeződött.