Az Újpest ellen a középdöntőben

  • 2009.02.25. 10:01
  • FehervárAV19

Miután az Újpest nyerte a középszakaszt, eldőlt, hogy az Alba Volán farmcsapata a lila-fehérek ellen játszik a középdöntőben, amely az egyik fél második győzelméig tart. Az első összecsapást ma 18 órától rendezik a fővárosban.

Sajnos az OB I középszakaszában nem sok babér termett az Alba Volán fiataljainak, hiszen valamennyi mérkőzésüket elveszítették Hajósék lényegesen rutinosabb vetélytársaik ellen, de az Újpestnek annál inkább kijött a lépés.
Miután a kedd esti, utolsó körben 7-3-ra győztek Miskolcon Dubekék, a lilák szerezték meg az első helyet a Stars előtt, s így nem befolyásolta a végső sorrendet, hogy az NZ nagy meglepetésre beleszaladt egy 8-2-es vereségbe Dunaújvárosban.

A középdöntő február 27-én, pénteken kezdődik, az alábbi párosításokkal:

Újpest–Alba Volán II 18 óra
NZ Stars–Miskolci JJSE
Dab.Docler–Ferencváros

A két győzelemig tartó párharcok visszavágóját március elsején, vasárnap rendezik, ekkor Székesfehérvárra látogatnak a lila-fehérek.

OB I , 2008/2009, középszakasz, végeredmény
                  
1. Újpesti TE 10 6 1 1 2 49:30 30 pont
2. NZ-Stars 10 6 1 - 3 40:29 26
3. Dab.Docler 10 7 - 1 2 52:28 25
4. Ferencvárosi TC 10 4 1 2 3 30:35 16
5. Miskolc 10 3 1 - 6 33:43 11
6. Alba Volán II 10 - - - 10 23:62 0

OB I. Bajnokság Alapszakasz

1. Újpesti TE 20 17 - 1 2 99:43 52 pont
2. NZ-Stars 20 14 2 - 4 81:38 46
3. Dab.Docler 20 12 1 2 5 90:5840
4. Ferencvárosi TC 20 7 - 1 12 53:80 22
5. Miskolc 20 3 1 1 15 36:92 12
6. Alba Volán II 20 2 1 - 17 48:96 8

AG