Az ifiknél is elindult a középszakasz

  • 2019.01.09. 16:00
  • Fehérvárav19

Ifjúsági csapatunk számára is elindult az osztrák bajnokság Master Roundja. Legutóbbi mérkőzéseiket Barabás Miklós másodedző értékelte.

Ifjúsági csapatunk utolsó alapszakasz-mérkőzését játszotta hazai jégen a MAC Budapest együttese ellen múlt héten. ez volt az utolsó olyan összecsapás a szezonban, amely mind a magyar, mind az osztrák bajnokság pontvadászatában számított. Barabás Miklós másodedző így nyilatkozott a mérkőzés után: „Jól sikerült a meccs, 6-3-ra nyertünk, ezzel az eredménnyel pedig megnyertük az alapszakaszt mind az osztrák, mind a magyar bajnokságban. Úgy gondolom, elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel, hiszen biztos rájátszást érő helyen végeztünk.”

Végeredmény:
Fehérvár AV19 – MAC Budapest 6-3 (1-1, 3-1, 2-1)
Összeállítások:
Fehérvár AV19: Usnik (Pesti) – Németh, Szakács, Roczanov, Kovács, Horváth M., Kóger, Farkas, Szabó Cs., Dobmayer, Ilic, Kis, Rétfalvi, Lánczos, Parragi, Ambrus, Gájer, Csölle
MAC Budapest: Kapin (Bély) – Gottlibet, Pataki, Kritski, Csollák, Kedves, Szalmás, Mayer, László, Németh, Kovács, Strenk, Kárpáti, Szélig, Danalizi, Baski, Bükszegi, Buda, Keresztes, Birke, Schlekmann
Gólszerzők: Roczanov (2), Ambrus (2), Dobmayer (2) illetve Csollák, Keresztes, Szalmás

Az utolsó alapszakasz-mérkőzés összefoglalója:

U18-asaink nem pihenhettek sokat, hiszen következő nap már a középszakasz első mérkőzésére utaztak a MAC Budapesthez. Vereséget szenvedtek ugyan a rivális ellen, Barabás Miklós azonban nem volt elégedetlen: „A Master Round első mérkőzésén ismét a MAC volt az ellenfél. Nem volt jó meccs, kicsit megijedtünk, aminek eredményeképpen a második harmadban teljesen leblokkoltunk. A játék képe alapján megérdemelten nyert az ellenfél, hiszen ki tudták használni a hibáinkat. Tanulságos mérkőzés volt, de javítjuk a hibákat és megyünk tovább. A Master Roundban keményebb meccsek várnak ránk, de a rájátszásban biztos helyünk van, csak helyezéseket dönthet el a középszakasz, aminek nincsen akkora jelentősége.”

Végeredmény:
MAC Budapest – Fehérvár AV19 4-2 (0-1, 3-0, 1-1)
Összeállítások:
MAC Budapest: Bély (Farkas) – Gottlibet, Kritski, Csollák, Birke, Kedves, Szalmás, Mayer, László, Németh, Kovács, Strenk, Kárpáti, Bogesic, Dóczi, Danalizi, Baski, Keresztes, Schlekkmann
Fehérvár AV19: Usnik (Pesti) – Németh, Szakács, Roczanov, Kovács, Kóger, Farkas, Szabó Cs., Dobmayer, Ilic, Kis, Fodor, Rétfalvi, Lánczos, Parragi, Ambrus, Gájer, Csölle
Gólszerzők: Gottlibet, Csollák, Kritski, Keresztes illetve Ambrus, Németh

A MAC Budapest elleni hazai találkozó galériája: