Anze Kuralt érkezik

  • 2018.05.14. 14:00
  • Fehérvárav19

A 26 éves szlovén szélső Franciaországból igazol csapatunkhoz.

Anze Kuralt felnőtt pályafutását 20 évesen az EBEL-ben kezdte. Két szezonban összesen 88 mérkőzésen lépett jégre a HK Jesenice csapatában, valamint a 2013/14-es szezonban a Graz 99ers együttesénél 3 mérkőzés erejéig kölcsönben szerepelt. A szlovén és dán bajnokságot is megjárt csatár 2013-ban igazolt Franciaországba, ahol 210 összecsapáson kapott lehetőséget, és összesen 179 pontig jutott. Székesfehérvárra az Amiens csapatából érkezik, ahol a 2017/18-as idényben 53 találkozón 39 pontot szerzett (21 gól, 18 assziszt), valamint az idei olimpián 3 ponttal (1 gól, 2 assziszt) segítette a szlovén válogatottat, majd tagja volt a budapesti világbajnokságon szereplő nemzeti csapatnak is.

„Jött a lehetőség, hogy újra az EBEL-ben játszhassak” – kezdte játékosunk. „Nagyon tetszik a csarnok hangulata és emlékszem, ellenfélként mennyire kemény volt ott játszani. Biztos vagyok benne, hogy jó és versenyképes csapatunk lesz idén, erről beszélgettünk a csapat vezetésével is. A cél persze egyértelműen a rájátszás, onnan pedig már bármi megtörténhet. Úgy gondolom, pozitív energiát tudok vinni a jégre és a góllövés mellett a fizikai játékban is ki szeretnék tűnni” – mondta Kuralt.

Hannu Järvenpää az alábbiakat nyilatkozta a csatárról: „Egy igazi energiabomba, aki semmitől nem fél a pályán. Óriási sebességgel vezeti az ellenfél kapujára a korongot, így nem könnyű ellene védekezni. Nagyon jó szezonja volt, és kitűnően játszott az olimpián a szlovén válogatottban. Egy jobb kezes szélső, aki nagyszerű lövőtechnikával van megáldva. Igazi harcosként tekintek Anze Kuraltra, aki kiválóan illik a csapatunkba.”


Élő szerződéssel rendelkező játékosaink:

Kapusok

Mac Carruth

Kornakker Dániel

Gyenes Dávid


Támadók

Kóger Dániel

Erdély Csanád

Sárpátki Tamás

Reisz Áron

Szabó Krisztián

Szita Donát

Hári János

Kiss Zsombor

Vizi Dániel

Hamvai Szilárd

Andrew Sarauer

Tero Koskiranta

Anze Kuralt


Hátvédek

Szabó Dániel

Stipsicz Bence

Láday Tamás

Eric Meland

Jonathan Harty

Szabó Bence

Ryan Glenn

Harri Tikkanen