Andrew Sarauer visszatér Székesfehérvárra

  • 2018.05.03. 14:00
  • Fehérvárav19

A magyar válogatott támadó egyéves ausztriai kitérő után tér vissza a koronázóvárosba.

Sarauer 2013-ban érkezett először Székesfehérvárra, első EBEL-szezonjában 54 alapszakasz-mérkőzésen 49, míg a másodikban 59 pontot szerzett, ezzel pedig a liga legponterősebb játékosa lett a 2014/2015-ös szezonban.  2015-ben vette fel a magyar állampolgárságot és tagja volt a Krakkóban feljutást kiharcoló nemzeti együttesnek, azóta pedig több, mint hetven mérkőzésen viselte a címeres mezt. Hannu Järvenpää, csapatunk vezetőedzője 2016-ban már dolgozott együtt a ponterős támadóval: „Sarauer már bizonyított a ligában, így nagyon örülök, hogy újra Székesfehérváron szerepel. Termetes, jól korcsolyázó játékos, aki kiváló passzaival sok gólszerzési lehetőséghez segíti hozzá a társait, azonban nem csak átadásaival tűnik ki, maga is képes eldönteni mérkőzéseket” – mondta a finn szakember.

A játékost elsőként arról kérdeztük, miért döntött a visszatérés mellett: „Nagyon örülök, hogy visszatérhetek Székesfehérvárra. Úgy érzem, a csapat a következő szezonban igazán sikeres lehet, beszéltem az edzővel és a menedzsmenttel is, és pozitívak a tapasztalataim. A céljaink közösek: be kell jutni a playoffba és ezt a szezon során egyenletes teljesítménnyel érhetjük el. Ahogy a Bolzano példáján is láthattuk, bármi megtörténhet a rájátszásban, így ez csak az első lépés lesz a 2018/2019-es szezonban.”

Sarauer arra is kitért, milyen érzés volt számára az előző évadban a Villach mezében kikorcsolyázni az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban: „Az első mérkőzésem vendégként furcsa volt, de szerencsére a szurkolók pozitívan fogadtak, örültem, hogy jópáran tapssal köszöntöttek. Remélem, hogy ők ugyanannyira örülnek annak, hogy visszatérek, mint én, mert mindig nagy élmény előttük játszani. Nagyon várom, hogy elkezdődjön a felkészülés, de addig is szép nyarat kívánok mindenkinek!”

Élő szerződéssel rendelkező játékosaink:

Kapusok

Mac Carruth

Kornakker Dániel

Gyenes Dávid


Támadók

Kóger Dániel

Erdély Csanád

Sárpátki Tamás

Reisz Áron

Szabó Krisztián

Szita Donát

Hári János

Kiss Zsombor

Vizi Dániel

Hamvai Szilárd

Andrew Sarauer


Hátvédek

Szabó Dániel

Stipsicz Bence

Láday Tamás

Eric Meland

Jonathan Harty

Szabó Bence