A Vidi együtt szurkol az Alba Volán hokisainak!

  • 2008.01.17. 14:04
  • FehervárAV19

Az FC Fehérvár tulajdonosának, Garancsi Istvánnak a kezdeményezésére az FC Fehérvár labdarúgó-csapatának vezetői, játékosai, együtt szurkolnak majd az Alba Volánnak a péntek esti, Graz elleni jégkorong-mérkőzésen.

A csapat ezúttal szurkolóként szeretné kifejezésre juttatni, hogy mennyire fontosnak tartja a fehérvári sportsikereket, milyen sokra tartja a hokisok magas szintű sporttevékenységét. Id. Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója az FC Fehérvár hivatalos honlapjának elmondta: "Mindig is igyekeztünk jó kapcsolatot ápolni a város minőségi klubjaival, mert közös érdekünk, hogy valamennyi sportág jól szolgálja ki a közönségét. A hoki mellett a futballt is imádom, ha időm engedi, gyakran kilátogatok majd a Fehérvár mérkőzéseire. Annak pedig külön örülök, hogy a futballcsapat közösen szurkol az osztrák bajnoki mérkőzésünkön, jól jön minden „segítség”, ugyanis a célunk nem változott, be akarunk kerülni a rájátszásba, az első nyolcba. A fehérvári csapatjátékok vezetői az elmúlt esztendőkben örvendetes módon rendszeresen egyeztettek és igyekeztek elkerülni egymás időpontjait a hétvégi fordulókban, de ezen túl is nyitottak vagyunk az együttműködésre. Mi is teszünk lépéseket, legutóbb például 50 meccsbelépőt adtunk a Vidi szurkolóinak, a Baráti Kör tagjainak."

Garancsi úr szándéka is az, hogy intenzívebbé váljon az  egymást segítő együttgondolkodás, melynek a város, illetve Fehérvár sportszerető közvéleménye is nyertese lehet.

Ennek első jeleként baráti ebédre invitálta a csapatsportágakban kiemelkedő színvonalú szakosztállyal rendelkező székesfehérvári sportklubok vezetőit, tulajdonosait. A találkozó rangját emeli, hogy elsők között fogadta el a meghívást Warvasovszky Tihamér úr, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Schultz György kabinetigazgató.

A Szárcsa étteremben rendezendő találkozón az Alba Volán hokisait Tóth István, az Alba Volán vezérigazgatója, Sárvári László a klub elnöke, valamint Ocskay Gábor szakosztály-igazgató képviseli, a Cornexi-Alcoától Balássi Imre klubigazgató, valamint dr. Forgó Béla, a névadó Alcoa vezérigazgatója ül az asztalhoz. Az Albacomp is erős csapatot állít ki, Minárovits János tulajdonos-vezérigazgató, szakosztályelnök és Nagy Gábor klubelnök fogadta el az FC Fehérvár meghívását. A "hazai csapatot" a klub tulajdonosa, Garancsi úr mellett Bérczy Balázs és dr. Mezey György képviseli.

A közös, baráti ebéd a tervek szerint egy hosszabb folyamat első állomása lesz, hiszen valamennyi klub javára válik, ha az egyes sportágak szinergiái erősítik egymást.

Forrás: www.vidi.hu