A tabellautolsó otthonában szerepelnek

  • 2019.11.17. 08:00
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 vasárnap a Dornbirn otthonában lép jégre. Az edzőváltáson átesett voralbergiek hátránya 14 pont csapatunkkal szemben.

Régi ismerősök találkoznak vasárnap Dornbirnban. Hannu Järvenpää és Kai Suikkanen, a hazaiakhoz nemrég érkezett vezetőedző ugyanis a Kärpät együttesében nem csak csapattársak, hanem sortársak is voltak, jól ismeri egymást tehát a két mester. A Bulldogok szezonja eddig nem az elvártaknak megfelelően alakul, mindössze két győzelemmel rendelkeznek, a szezonnyitón az Innsbruck ellen a ráadásban győztek, míg a keddi forduló meglepetéscsapataként a Salzburgot múlták felül. Ezen kívül mindössze egyszer szereztek pontot, éppen a Hydro Fehérvár AV19 ellen. Az eddig gyűjtött hat pontjukkal így a tabella legutolsó helyén állnak, a tizedik Innsbruck mögött tizenkét, míg csapatunkkal szemben tizennégy pont hátránnyal.

Pénteken mindkét együttes vesztesen hagyta el a jeget. A kék-fehérek Bolzanoban maradtak alul a dél-tiroliakkal szemben, míg a Dornbirn pontszerzési esélyei mindössze 52 másodperccel a dudaszó előtt szálltak el Znojmoban. Az örökmérlegre pillantva kiegyenlített kép rajzolódik ki: az eddigi 37 egymás elleni találkozóból 12 fehérvári és 12 osztrák győzelem született, 13 összecsapás pedig a ráadásban dőlt el, ebben a tekintetben azonban csapatunk felé billen a mérleg nyelve, hiszen 8 alkalommal kapta a magyar EBEL-csapat a bónuszpontot az öt dornbirnival szemben. A legtávolabbi ellenfél egyébként 2018 februárban aratott utoljára rendes játékidős győzelmet csapatunk ellen, érdekesség, hogy a Bulldogok harmadik gólját az a Mike Caruso szerezte, aki idén már a koronázóvárosiakat erősíti, de Scott Timmins is pontot szerzett a találkozón.

A vasárnapi, 17:30-kor kezdődő mérkőzés előtt előtt Dylan Busenius beszélt arról, milyen hátvédként csatárszerepben jégre lépni, Stipsicz Bence és Hannu Järvenpää pedig az ellenfelet elemezték.