
A Sztárok ellen kezdenek a kölykök a rájátszásban
- 2008.12.06. 12:21
- FehervárAV19
Koránt sem könnyű kiigazodni a különböző utánpótlás bajnokságok gyakran változó versenynaptárán, éppen ezért úgy gondoltuk, tisztába tesszük: hogyan is állnak az Alba Volán tehetségei a korosztályos küzdelemsorozatokban.
Az ifjúsági csapat eddig nyolc mérkőzést játszott, s a mérleg vegyes: négy győzelem és négy vereség. Kóger István tanítványai a MAC Népstadiont, az Újpestet, a Dunaferrt és a Miskolcot fektették két vállra, s érdekes, hogy a MAC Népstadion kivételével tőlük egyszer-egyszer ki is kaptak. A legutóbbi vereséget a Bp.Sztárok SE mérte a Volánra, akik ellen december hatodikán lehet javítani. Szombaton ugyanis a JégCentrumban lépnek jégre az ifik a Bp.Sztárok ellen, míg az utolsó összecsapásra sem kell sokat várni: december nyolcadikán, hétfőn a MAC Népstadion fogadja a fehérváriakat a Kisstadionban.
Serdülő csapatunk nem kevesebb, mint tizenegy bajnoki összecsapáson van túl, s igazán imponáló a teljesítményük: kilenc győzelem, két vereség. Mindössze az SC Csíkszereda és a Bp.Sztárok tudott győzni a Volán ellen, fájdalom, hogy mindkét botlás Székesfehérváron következett be. A serdülők legközelebb december 21-én Újpesten játszanak, míg januárra három összecsapás marad: 4-én az Üröm ellen idegenben, 7-én az SC Csíkszereda ellen itthon, míg 11-én Kaposváron meccselnek a Fekti-tanítványok.
A legelőrébb a kölyök bajnokság tart, lévén ott már véget ért az alapszakasz, s a hétvégén már a rájátszás küzdelmeit kezdik meg az együttesek. Az Alba Volán tehetségei a mögöttünk hagyott alapszakaszban tíz bajnokit játszottak: nyolc győzelem és két vereség a mérlegük, mindössze a Zalai Titánok ellen nem bírtak Borsó Bencéék, hiszen legnagyobb riválisuk itthon – 2-4 – és Zalában – 3-5 – egyaránt győzni tudott a kék-fehérek ellen.
És akkor a rájátszásról: a Volán kiváló teljesítményének köszönhetően a rájátszás I.-be került, a felsőházba, amelyben összesen nyolc csapat küzd egymással: az Alba Volán mellett az SC Csíkszereda, a Zalai Titánok, a Dunaferr, a Miskolc, a MAC Népstadion, az Újpest és a Bp.Sztárok.
A rájátszás II. (alsóház) résztvevői: Üröm, Debrecen, MAC Népstadion B., Ferencváros, Drago Skorpiók.
A rájátszást a Volán a Bp.Sztárok SE otthonában kezdi december hatodikán, majd itthon 13-án a Miskolc ellen játszanak.
A versenykiírásról annyit, hogy a csapatok alapszakaszban elért eredményeit törölték, s az imént említett nyolc csapat – közöttük az Alba Volán – kétszer játszik mindenkivel. Vagyis összesen 14 meccs vár valamennyi együttesre, s a 14 találkozó után az első és a második helyezett küzd a bajnoki címért, a harmadik és a negyedik a bronzéremért. A párharcok két győzelemig tartanak.
AG