
A szív diadala
- 2009.01.16. 22:03
- FehervárAV19
Az Alba Volán több kulcsjátékosát is nélkülözte az Olimpija Ljubljana elleni kulcsfontosságú találkozón. Ám akik bevetésre készen voltak, apait-anyait beleadtak, és hatalmas küzdelemben két vállra fektették a szlovén riválist.
Alba Volán - Olimpija Ljubljana 3-0 (1-0, 0-0, 2-0)
Székesfehérvár, 3200 néző, vezette: Cervenak, Kaspar, Widmann.
Alba Volán: Szuper - Tokaji, Martens, Palkovics, Ocskay, Vaszjunyin, Bonni, Byström, Fodor, Fekete, Ondrejcik, Horváth, Jobb, Hegyi, Sofron, Nagy. Vezetőedző: Ted Sator.
Olimpija Ljubljana: Sila - Tavzelj, Kuznik, Banham, Elik, Nielsen, Mitchell, Petrilainen, Intranuovo, Music, Ropret, Groznik, Pavlin, Pance, Hocevar, Zupancic, Cvetek, J. Kralj. Vezetőedző: Randy Edmonds.
A keddi siker után ismét dugig megtelt a Székesfehérvári Jégcsarnok, aki egy kicsit is később érkezett, egy jókora gyalogtúra várt rá a meglelt parkolóhelyétől a bejáratig. Persze, nem volt érdemes sokat késni, hiszen alig másfél perc elteltével megszerezte a vezetést a Volán. Petrilainen kiállítása alatt szépen felállt a Volán, Palkovics lövésre szánta el magát. Úgy tűnt, Sila fogja, ám kiejtette, Ocskay pedig szemfüles módon bekotorta. Kissé kérdéses volt, hogy a bírói sípszó előtt történt-e mindez, de Cervenak játékvezető némi hezitálás után megadta a találatot. (1-0) A folytatásban hajtós, kemény hokit láthattunk, az Alba Volán Kovács, Martz, Guerriero és Benk nélkül is állta a sarat. Amikor Fodor kényszerült a büntetőpadra, akadtak meleg pillanatok a kapunk előtt, de urai voltunk a helyzetnek. Amikor pedig kiegészültünk, egy gyors kontrából kis híján növeltük az előnyünket Ocskay révén. Támadásban maradtunk, Fodor húzta meg a jobb szélt, centrezését Bonni lőtte kapu fölé. A kontránál hátvédünk eredeti szerepkörében is megmutathatta tudását, Nielsen cseleit hatástalanította. A harmad hátralevő percei mezőnyjátékot hoztak, az utolsó percben szorultunk kissé be, de megúsztuk.
A második húsz perc is az elsőhöz hasonlóan indult: Volán-emberelőnnyel. Ám ezúttal kimaradt, a Ljubljana védelme remekül működött. Horváth és Tavzelj páros kiállítása alatt megélénkült az amúgy is izgalmas és kemény találkozó: hazai részről Palkovics és Byström veszélyeztetett, az ellenfélnél pedig egy kapu elé bejátszás suhant el a csatárok ütői előtt. Amikor Ondrejcik kisbüntetést szedett össze, hamar felállt az Olimpija, keresték a lövőhelyzetet, de Szuper bravúrosan védte a bombákat, majd Banham okozott izgalmakat, szinte ziccerben lőtt mellé. Aztán amint kiegészültünk, Hegyi kapott álompasszt Palkovicstól, el is vállalta, Sila hatalmasat védett. Nagyon jó volt a mérkőzés, sem a hálóőrök, sem a nézők nem unatkoztak. Inkább vendégek kezdeményeztek, az Alba Volán jobbára gyors ellencsapásokat vezetett. Bonni kiállítása alatt több ízben is egyenlítési lehetőség adódott a szlovének előtt, de átvészeltük a két percet. A harmad végén Martens kígyózott be a támadóharmadba, beadása azonban nem talált csapattársat. Maradt az egy gólos előny és sok-sok izgalom a záróharmadra.
A Ljubljana roppant elszántan korcsolyázott ki az utolsó felvonásra. Egy gólos hátrány a hokiban nem sok, tudták ezt ők is. Petrilainen lövésébe Banham tette bele az ütőjét, Szuper némi szerencsével hárítani tudott. Majd Palkovics tesztelte Sila éberségét a kék vonalról, de a szlovén portás megoldotta a feladatot. A másik oldalon Szupert a kapuvas segítette ki Banham bombájánál. Válaszul Ocskay és Palkovics passzolgatták ki a teljes vendégcsapatot, szélsőnk fonákkal kísérelt meg gólt szerezni - nem jött össze. A játékrész közepén erősödött a zöld-fehérek nyomása, a három sorral játszó Volán fáradni látszott. De a fiúk utolsó erőtartalékaikat is mozgósították, őrzendő az eredményt. Nagy és Sofron kontrája a megnyugtató második gól ígéretét rejtette magában, ám Sofron átadását lefülelték a védők 2-1 helyzetben. A másik harmadban Music remek passzal hozta helyzetbe a berobbanó Ropretet, ám a csatár mellé durrantott. Hevesen támadott az Olimpija, Banham ismét remekül lőtt, Szuper védett. Az utolsó öt percben mindne mindegy alapon jöttek a vendégek, még emberelőnybe is kerültek, de Szuper vezetésével megóvtuk a kapunkat a góltól. Sőt, egy kontrából Palkovics és Vaszjunyin elrobogott a jobb szélen, egy védő jutott kettejükre. "Palkó" az akciót kisérő Vaszjunyinhoz passzolt, akinek nem okozott gondot góllal zárni a támadást. (2-0) Lehozta kapusát Edmonds mester, ám Sofron korongot szerzett, bevezette a támadóharmadba. Majd ahelyett, hogy ő maga lőtte volna be, hallatlanul önzetlenül Nagyhoz továbbította a játékszert, aki beállította a végeredményt. (3-0)
Az Alba Volán tartalékos összeállításban is nagyszerűen játszott, és kulcsfontosságú két pontot szerzett.
Mestermérleg, Ted Sator: Ez a mai mérkőzés a szív diadala volt. A közönség igazán büszke lehet a játékosokra, mert mindenki az utolsó lehelletéig küzdött. Kulcsembereink hiányában is három kitűnő harmadot hoztunk, Levi szenzációsan védett, és minden mezőnyjátékosunk remek teljesítményt nyújtott.