„A srácoknak tisztelniük kell azt a mezt, amit viselnek!”

  • 2018.02.27. 16:36
  • Fehérvárav19
Ifjúsági csapatunk szerdán megkezdi az EBJL rájátszását. Andrej Brodnik szerint a játékosoknak változtatniuk kell mentalitásukon, hogy sikerrel vegyék a Znojmo elleni párharcot.
Harmadik helyen zárt az EBJL Master Round tabelláján az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági csapata. Az Andrej Brodnik – Galsi Péter duó, valamint a játékosok úgy döntöttek, hogy a Znojmo gárdáját választják maguknak ellenfélül a rájátszás első körében. A párharc az egyik fél második győzelméig tart majd. A vezetőedző elmondta, a fiataloknak több dologban is változtatniuk kell ahhoz, hogy ne érjenek véget számukra ideje korán az osztrák bázisú pontvadászat küzdelmei: „Ez már a playoff, itt minden mérkőzés kulcsfontosságú, nincsenek esélyesek. A legfontosabb, hogy a srácoknak tisztelniük kell azt a mezt, amit viselnek. Olyan mentalitással kell jégre lépniük, ami méltó Ocskay Gábor emlékéhez. Minden lehetőség adott számukra, hogy kihozzák magukból a maximumot, ezzel pedig élniük kell. Ami a játékot illeti, felelősségteljesebb gondolkodást várok tőlük, megfontoltabb hokit kell nyújtatnunk, és ugyanannyi energiát kell fordítanunk a védekezésre, mint a támadásra. Lépésről lépesére kell haladnunk, az nem jó, ha megpróbálunk három lépést megtenni egyből, nem fognak jó dolgok kisülni belőle. Ezek leginkább mentális dolgok, részletek, ezekre kell odafigyelni” - vélekedett a szlovén szakember.
A negyeddöntő első felvonása szerdán, 16:10-kor kezdődik majd a C-pályán.

A rájátszás első körének menetrendje:
2018. 02.28. 16:10    Fehérvár AV19 - Orli Znojmo                  
2018. 03.03.              Orli Znojmo - Fehérvár AV19
2018. 03.07.              Fehérvár AV19 - Orli Znojmo (ha szüksgéses)