A sebzett vad otthonában

  • 2008.09.26. 11:52
  • FehervárAV19

Az EBEL tavalyi ezüstérmese, az Olimpija Ljubljana két sokkoló vereséggel kezdte az új szezont. Az Alba Volán ellen, hazai pályán biztos, hogy kettőzött erővel igyekeznek kárpótolni majd szurkolóikat.

Az Alba Volán, szlovén riválisával ellentétben, remekül rajtolt. A csapat szakvezetése érthetően boldog emiatt, de egyáltalán nincsenek illúzióik a folytatást illetően. "Még további 52 találkozó vár ránk az alapszakaszban, és egy győztes csapat esetén sokkal nehezebb azonosítani a gyenge pontokat." - nyitotta fel a szemeket Ted Sator vezetőedző, aki szerint a mostani együttese lényegesen kiegyensúlyozottabb, mint az, amelyet decemberben átvett.

A szakember számára az is egyértelmű, hogy az Olimpija Ljubljana ellen nagyon nehéz feladat vár tanítványaira. "A pénteki ellenfelünk hatalmas nyomás alatt áll, hiszen még gólt sem szerzett eddig a bajnokságban. Ugyanakkor kiváló támadójátékosaik vannak, de nekünk meg kell próbálnunk egy újabb jó idegenbeli teljesítménnyel előrukkolni, mint tettük azt Linzben. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok." 

Először mutatkozik be az Alba Volánban két finn próbajátékos. Sator mester igen kíváncsi, vajon hogyan változtatja meg a csapat máködését a két hokis. "Az első sorunkban nem lesz változás, de a második támadóalakzatban Nathan Martz mellé Johannes Alanen és Juhamatti Yli-Junnila kerül. Hátul Ryan Bonni és Blake Forsyth védekezik majd. A harmadik sort Nagy Gergő, Kovács Csaba és Benk András alkotja. Artyom Vaszjunyin, Hegyi Ádám és Sofron István lesz a negyedik támadótrió. A kapuba ismét Szuper Levente áll." - vázolta az összeállítást Ted Sator.