A rekordbajnok fogadja csapatunkat

  • 2019.01.18. 08:00
  • Fehérvárav19

Péntek este Klagenfurtban vendégszerepelnek Háriék.

Jó formában lévő KAC látja vendégül a Fehérvár AV19-et, akik utóbbi négy összecsapásukat megnyerték, bár kettőt a gyengélkedő Zágráb ellen 6-0-ra, illetve 12-0-ra, a Bolzanon és a Dornbirnon pedig a ráadásban tudtak felülkerekedni. A Klagenfurt 73 ponttal a harmadik helyen áll a 39. forduló előtt, és egy esetleges győzelemmel akár biztos play off résztvevők lehetnek. A rekordbajnok kiváló védekező munkát folytat az idei szezonban, 38 találkozón összesen 87 gólt kaptak, ebből csupán 41-et hazai pályán. Thomas Koch, az EC-KAC csatára így vélekedett a találkozó előtt: „Az idei szezonban végig nagyon nehéz dolgunk volt a magyar alakulattal szemben, így fontos, hogy pénteken jól összezárnunk, így nem adva nekik esélyt arra, hogy gólt szerezzenek. Ha ezeket a dolgokat véghez tudjuk vinni, akkor van esélyünk a győzelemre.”

A Fehérvár AV19 utolsó három meccséből kettőt megnyert, Linzben 3-2-re, a Villach ellen pedig 3-1-re tudtak nyerni, továbbá Innsbruckból is pontot tudtak rabolni. Hannu Järvenpää legénysége ezzel ismét visszatért az biztos rájátszást érő hatodik helyre, két egységgel megelőzve a Black Wingset, akiknek kicsivel jobb a sorsolása a következő fordulókra, hiszen az előttük álló hat mérkőzésből ötöt hazai pályán tudnak lejátszani. Pénteki találkozón bemutatkozik csapatunk új hátvédje, Ty Wishart, aki a következőket mondta az osztrák ellenfélről: „A Klagenfurt egy nagyon erős csapat, de úgy érzem, hogy készen állunk, és térdre tudjuk őket kényszeríteni.” 

A két alakulat idei három összecsapásán mindháromszor Háriék kerültek ki győztesként, ám a szezon első egymás elleni mérkőzésén csak büntetők után, a másodikon pedig csak hosszabbításban bizonyultak jobbnak a fehérváriak.

A találkozó előtt Reisz Áron, és Ty Wishart latolgatta az esélyeket:

A találkozó 19:15-kor kezdődik.