A listavezetőhöz utaznak

  • 2019.10.18. 08:00
  • Fehérvárav19

Salzburgban folytatódik a bajnokság a Hydro Fehérvár AV19 számára. A tavalyi negyeddöntős ellenféllel idén először találkozik a magyar EBEL-együttes.

Az első kör zárótalálkozóján csapatunk számára a tét nem más, mint hogy megszerezzék első idegenbeli pontjaikat, a hazaiak pedig még hosszabbra nyújtanák győzelmi sorozatukat Kógerék ellen. A Salzburg éppen annyi győzelemmel rendelkezik zsinórban, ahány találkozón csapatunk nem szerzett pontot, a papírformát tekintve pedig egyértelmű esélyesei a pénteki találkozónak. Azonban a két csapat tavalyi párharcát tekintve korántsem olyan egyértelmű a kép: a playoffban alaposan megizzasztották az osztrákokat Hannu Järvenpää tanítványai.

A Salzburg idei összes mérkőzésén pontot szerzett, ezzel pedig magabiztosan, öt pont előnnyel vezeti a tabellát a Villach és a Bécs előtt. Az örökmérlegre pillantva is a Bikák felé billen a mérleg nyelve, az eddigi 68 összecsapásból 41 alkalommal örülhettek az osztrákok. A mozartvárosiak hazai pályán is erősek csapatunk ellen, a legutóbbi 15 mérkőzésből mindössze négyszer diadalmaskodtak a vendégek, így a liga legponterősebb játékosával, Thomas Raffllel felálló vendéglátó magabiztosan léphet pályára csapatunk ellen: „Minden győzelemért meg kell dolgozni” – véli a tavalyi negyeddöntős ellenfél kapitánya. „Jól ismerjük a magyarokat és az erősségeiket. A jelenlegi negatív szériájuk csak még jobba motiválja őket arra, hogy megküzdjenek a győzelemért, éppen ezért pedig igazán kemény meccsre számítok a Hydro Fehérvár AV19 ellen. Ennek ellenére fontos, hogy a saját játékunkat játsszuk a közönségünk előtt és az első kört győzelemmel zárjuk.”

A speciális egységek tekintetében is kiemelkedőt nyújtanak az osztrákok: 31,6 százalékos emberelőny-mutatójuk a legjobb a ligában, ezen kívül eddig a hátrányok kivédekezésében is a leghatékonyabbnak bizonyultak 88,9 százalékos mutatójukkal. Nem lesz azonban teljes a keret pénteken: súlyos betegség miatt hiányzik majd Alexander Rauchenwald, sérülés miatt pedig Brendan Mikkelson sem lehet ott a jégen pénteken.

A Hydro Fehérvár AV19 pénteken 19:15-kor kezdődő vendégjátéka előtt Hannu Järvenpää, Szabó Dániel és Dylan Busenius beszéltek a mérkőzésről.