A listavezető érkezik

  • 2018.10.28. 08:00
  • Fehérvárav19

A Fehérvár AV19 vasárnap 17:30-kor a spusu Vienna Capitals együttesét fogadja a Raktár utcában. A találkozóról élő, internetes közvetítést láthatnak a szekesfehervar.hu/elo oldalon.

 

A vasárnapi összecsapáson mind a Fehérvár AV19, mind pedig a Capitals számára a győzelmi útra való visszatérés a cél, ám az is igaz, hogy az osztrákok csupán egyetlen vereséggel állnak az EBEL idei kiírásában, a vendéglátó pedig öt mérkőzéses vereségszériának vethet véget a hétvégi második találkozón. Csapatunk legutóbb október elején hagyta el győztesen a jeget, aztán hazai pályán következett két vereség a Bolzano és a Salzburg ellen, míg idegenben is meg kellett elégednie egy ponttal Hannu Järvenpää tanítványainak. Ezzel szemben a tabellaelső spusu Vienna Capitals villámrajtot vett, tizenkét győzelemmel nyitott, majd pénteken a Klagenfurt állította meg Rotteréket, ekkor nagyarányú, 7-2-es vereséget mértek az addig hibátlan mérleggel rendelkező, és ezzel ligarekordot beállító bécsiekre.

Ami a két együttes egymás elleni eredményét illeti, a vendégek felé billen a mérleg nyelve, hiszen a legutóbbi öt találkozón négyszer a Capitals aratott győzelmet, a koronázóvárosiak mindössze egyszer győztek, emlékezetes mérkőzésen, 2017 novemberében, méghozzá az Erste Arenában. Az örökmérlegre pillantva sem változik a kép, Székesfehérváron eddig harmincegy alkalommal találkoztak a felek, ebből tizenegyszer hazai, míg hússzor vendéggyőzelem született. „Nem szabad lebecsülnünk a magyarokat” – mondta Dominic Hackl, a Vienna hátvédje a találkozó előtt. „Bár az elmúlt időszakban negatív szériában voltak, erős csapatuk van. Vissza kell térnünk arra az útra, amelyen 60 percen keresztül jól és sikeresen tudtunk játszani!”

Ugyan Ryan Glenn és Szabó Krisztián már visszatérhettek a keretbe pénteken, újabb kimaradóval kell számolnia csapatunk vezetőedzőjének: Erdély Csanád egy ütközés során szenvedett kisebb sérülést a Znojmo ellen, rá biztosan nem számíthat Järvenpää mester, az orvosi stáb döntése alapján azonban ott lehet a jégen Zack Phillips.

A találkozó előtt videónkban a csapat másodedzője, Énekes Lajos, valamint Jonathan Harty beszéltek az esélyekről.

A találkozó 17:30-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban és IDE KATTINTVA élőben nézhető.